F1: Még mindig a Williamsé a leglassabb autó?

Hiába tűnt bizalomgerjesztőnek a tavaly tök utolsóként zárt Williams teljesítménye, nincs esély az előrelépésre – legalábbis George Russell szerint.

barcelona-t02-friday2.jpg

Már évek óta a gödör mélyén vergődik az egykor patinás, 2012-ben futamgyőztes, 2014-2015 tájékán pedig a legjobbak között jegyzett Williams, mely tavaly el is érte a mélypontot. A grove-i együttes az előszezoni tesztelésnek eleve két és fél napos késéssel fogott neki, a teljes kudarctól pedig egyetlen pont mentette meg, ami Robert Kubica ölébe hullott Németországban.

Idén látszólag már jobban áll a Williams szénája: időben bemutatkozott a csapat új autója, az FW43-as, ráadásul nem is tűnt annyira lassúnak, mint elődje. Ez a Williams versenyzője, George Russell szerint azonban csak a látszat. „Semmi kétség afelől, hogy jobb helyzetben vagyunk. De reálisan kell gondolkoznunk, és ez alapján még mindig a miénk a leglassabb autó”  – idézi az Autosport a 21 éves brit gondolatait.

Szóval nem kell elragadtatnunk magunk, de határozottan csökkentettük hátrányunkat. Ez az, amiben egész télen csak reménykedni tudtunk. Melbourne-ban majd meglátjuk, mi lesz, de senki se számítson arra, hogy az időmérőn a Q2-ben vagy akár a Q3-ban leszünk.”

ertoegdwsaakgzn.jpg

„Javultunk tehát, de kordában tartjuk várakozásainkat. Tavaly az autóban rejlő potenciálon felül teljesítettünk, de az időmérőn és a futamon ugyanúgy csak a 19. helyen végeztünk. Idén abban bízhatunk, hogy mások balszerencséjéből hasznot húzhatunk, ha jól teljesítünk. Tudom, mely területeken fejlődtünk, de nehéz megállapítani, hogy a többiekhez viszonyítva ez mennyit fog számítani” – tette hozzá a Mercedes-támogatott GP3- és F2-bajnok.

Russell realizmusával vagy éppen szkepticizmusával szemben a Williams járműteljesítményért felelős szakembere, Dave Robson elégedetten nyugtázta az előszezonit teszteken látottakat.

„Összességében jó téli tesztidőszakot zártunk, sikerült kihoznunk a legtöbbet ebből az új, hatnapos formátumból. Egyetlen nap kivételével minden nap 100 kör feletti távval zártunk, így szinte minden feladatot elvégeztünk, amit akartunk” – mondta.

via F1i.com, gpblog.com, Grand Prix 247

Fotó: Pirelli F1 Media, ROKiT Williams Racing / Twitter

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8815498892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása