Miután a Honda fityiszt mutatott Fernando Alonsónak, két Chevrolet-motoros csapatnál sincs számára hely.
Mindössze néhány hónappal a 104. Indy 500 rajtja előtt kétségessé vált Fernando Alonso indulása, a Honda ugyanis a régi sérelmekért bosszút állva ellehetetlenítette, hogy a kétszeres F1-világbajnok az Andretti Autosport színeiben induljon, pedig az amerikai csapat már az anyagi hátterét is összerakta az újabb autó csatasorba állításához.
Így azonban már csak a másik IndyCar-motorgyártó, a Chevrolet partnercsapatainál érdeklődhet Alonso, de két – versenyképesnek mondható – csapatnál már biztosan nincs esélye. Legutóbb Ed Carpenter csapattulajdonos-versenyző zárta ki annak lehetőségét, hogy a spanyolt versenyeztesse.
„Ha májusig a duplájára növelnénk csapatunkat, az senkinek sem lenne jó” – idézi az NBC Sports Carpentert.
Az Ed Carpenter Racing már korábban ismertette a legendás oválversenyre szánt felállását: mindhárom versenyző, vagyis a holland újonc Rinus VeeKay, Conor Daly, valamint maga Carpenter is indul.
Amikor Carpentert arról kérdezték, mire lenne szükség ahhoz, ha mégis indítana egy negyedik autót is, három tényezőt sorolt fel: „Pénz, emberek és idő” – mondta.
Az is biztosra vehető, hogy az éllovas Penske színeiben sem indul Alonso május végén, mivel egy ideje már nyilvánvaló, hogy a háromszoros Indy-győztes Hélio Castronevesszel egészül ki Josef Newgarden, Will Power és Simon Pagenaud állandó hármasa.
A tavalyi kudarc ellenére az időközben a Schmidt Peterson Motorsportsszal összebútorozott McLaren is kézenfekvő opció lett volna a spanyolnak, csakhogy nemrégiben jelentették be, hogy már nagykövetként sem kötődik a wokingi együtteshez. Egyre kisebb a valószínűsége, hogy idén megejtse harmadik próbálkozását az Indy 500-on, és ezzel bebiztosítsa a hőn áhított Tripla Koronát.
Fotó: McLaren Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.