F1: Kiderült, mi lett a sorsa Lauda mercedeses részvényeinek

A háromszoros világbajnok osztrák fia az olasz sajtónak elmondta, hogy a tavaly nyáron elhunyt Niki Lauda részvényei idén már újra a Mercedes birtokában lesznek.

m195430.jpg

Még 2018-ban tüdőtranszplantációt hajtották végre Niki Laudán, ám ezt követően sem akart javulni érdemben az állapota. Operációját követően már nem is látogatott ki F1-es versenyhétvégére a háromszoros világbajnok osztrák versenyző, aki ügyvezetői jogkörrel nem rendelkező csapatfőnök, illetve részvényes volt a Mercedesnél már hosszú évek óta.

Tavaly májusban egy emberként rázta meg az autósport világát Lauda halála. Sokáig azonban homály fedte annak a 10%-os részvénynek a sorát, amit birtokolt a Mercedesből; azt híresztelték, hogy a családja valószínűleg el fogja adni.

Az olasz La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozva végül Lauda fia, Mathias Lauda öntött tiszta vizet a pohárba. „Néhány éve már aláírták egy megállapodást, ezt előre tudtuk. Akkor eldöntötték, hogy ebben az esetben a részvényei visszakerülnek a Mercedeshez, ez a folyamat 2020-ban végbe is megy. Így ezek nem szállnak tovább a családra, egyszerűen visszakerülnek Stuttgartba” – nyilatkozta.

Mathias hozzátette, hogy nagyon hiányzik neki az édesapja. „A motorsport és a Formula–1 volt a mindene” – jegyezte meg.

Szintén autóversenyző a 38 éves osztrák: anno négy szezonon át versenyzett a DTM-ben, indult a Porsche-szuperkupában, az utóbbi években végül az Aston Martin WEC-csapatánál találta meg a helyét – 2017-ben még világbajnok is lett a kategóriájában, ám a 2019-2020-as szezonban már nem indult.

Fotó: Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9115434940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása