Jubileumi csoportképről vitáznak az F1-ben

Tiltakoznak a csapatok a Liberty Media akarata ellen: nem akarnak csoportképet a barcelonai teszteken.

attachment_75800.jpg

Idén 70 éves a Formula–1, ezt a jubileumot a Liberty Media egy különleges csoportképpel ünnepelné meg, amin nemcsak a húsz versenyző, hanem a tíz csapat egy-egy autója is szerepel. Az időzítés azonban nem tűnik igazán szerencsésnek – legalábbis az eddigi visszajelzések alapján: a közös fotót az eredeti tervek szerint ugyanis az első barcelonai tesztsorozat előtt készítenék el.

A csapatok nem fogadták el a Liberty Media ötletét, főként arra hivatkozva, hogy az idei szezon előtt az eddigi nyolc helyett már csak hat napot tölthetnek a pályán. Ebben az esetben ugyanis a fotózásra kellene felkészíteniük az autójukat, aztán azt még ki kellene tolni a célegyenesbe, majd vissza a boxba, és csak utána kezdhetnék el felszerelni a különböző mérőszenzorokat és egyéb aerodinamikai elemeket – mindez pedig jelentős időveszteséggel járna.

A RaceFans értesülései szerint a másik nyomós érv az, hogy a legtöbb alakulat – kivéve a Ferrarit, a McLarent és a Mercedest – eleve csak az első tesztnapon rukkol elő teljesen új versenygépével, így a tesztsorozatot megelőző napokban – amikorra is meghirdették az autóbemutatókat – legfeljebb autófestésekkel, illetve renderelt online képekkel érdemes számolni.

Valamilyen szinten érthető is a csapatok álláspontja, hiszen tíz évvel ezelőtt is „csak” a szezonnyitó helyszínén, Bahreinben kerítettek sort a csoportfotózásra. Persze elképzelhető, hogy ezúttal még erre sem fognak rábólintani, mégpedig amiatt, hogy ne mutassanak túl sokat autóikból már az év elején, vagyis csak egy újabb lehetőséget teremtene a riválisok közötti „kémkedésre”.

Fotó: Ferrari Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6715431826

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása