F1: Nagy baj lehet a Ferrari 2020-as autójával

Az olasz mellett már német sajtóértesülések is arról számolnak be, hogy a Ferrari idei versenygépe korántsem ígérkezik annyira acélosnak, mint abban Maranellóban reménykedtek.

190012_fra.jpg

2008 óta nem tudott bajnokságot nyerni a Ferrari, azóta csak az ígéret van meg a maranellóiak részéről, hogy a következő szezonban meg fog törni a jég. A 2010-es évek azonban előbb a Red Bull, majd a V6-os éra beköszöntével a Mercedes dominanciájának jegyében telt – sokak szerint a következő nagy szabálycsomag bevezetéséig nem érdemes számítani az ezüst uralom megdöntésére, a jelek szerint nem is annyira alaptalanul.

A német Auto Bild úgy tudja, hogy a Ferrari idei autója a vártnál rosszabb eredményeket produkált a szélcsatornában – főként aerodinamikai eredetű a gond, de a szimulátor- és a szélcsatornarészlegen is csak a fejüket vakarják egyelőre a mérnökök. Híresztelések szerint a probléma eredete oda vezethető vissza, hogy a tervezésnél az olaszok a Red Bull mintáját követve megpróbáltak egy rövidebb tengelytávú és meredekebb padlószögű autót alkotni.

190030_rus.jpg

„Számos területen sokat segít ez a megoldás” – nyilatkozta a korábbi F1-es tervező, Gary Anderson.„Viszont ha egyetlen dolog is félremegy, az láncfolyamatot indít el az autó első szárnyától, és onnantól egy olyan komoly probléma merül fel, amit egyáltalán nem könnyű megoldani.”

A másik problémát az jelentheti, hogy tavaly a Ferrari elvesztette a harcot a rivális csapatokkal, valamint a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) szemben motorjuk legalitásának kérdésében – ennek kapcsán viszont nem láttak napvilágot további részletek.

Nagyjából egy héttel ezelőtt hasonló gondokról cikkezett a Ferrarihoz hosszú idők óta közel álló újságíró, Leo Turrini. A Quotidiano nevű blogjában megjelent írásban szintén az olvasható, hogy sem a szélcsatornában, sem pedig a szimulátorban nem nyújtott igazán lenyűgöző teljesítményt az idei évre szánt vörös paripa. Hozzátette azonban, hogy „még van idő”.

Scuderia Ferrari on Twitter

� Teatro Valli, Reggio Emilia What better place than the city of the #Tricolore �� to host our 2020 car launch? � Just 3 weeks to go, #Tifosi ❤️ #essereFerrari � https://t.co/FktKwitEIK

Akárhogy is lesz, február 11-én – vélhetően 671-es kódnévvel – bemutatják a Ferrari 2020-as autóját – a korábbi hagyományokkal ellentétben nem a maranellói főhadiszálláson, hanem Reggio Emilia tartomány történelmi jelentőségű színházában, a Teatro Valliban, amely körülbelül 40 percnyi autóútra található Maranellótól. Döntését azzal magyarázta a csapat, hogy 1796-ban itt született meg a manapság az olasz zászlóban is megtalálható piros-fehér-zöld trikolór. 18:30-kor kerül sor a bemutatóra, a hírek szerint a Ferrari az interneten is élőben fogja közvetíteni.

Turrini egy kicsit megpróbált a jövőbe is tekinteni: a tavalyi év folyamán a visszavonulással kapcsolat számos alkalommal hírbe hozott Sebastian Vettelről úgy fogalmazott, hogy Max Verstappen szerződéshosszabbítását követően egyáltalán nem biztos benne, hogy a 2020-as lesz a német utolsó éve a Ferrarinál. Más források szerint a Spanyol Nagydíj környékén várható bejelentés arról, miként is dől el a négyszeres világbajnok sorsa. Másik versenyzőjével, Charles Leclerc-rel néhány héttel ezelőtt hosszabbítottak az olaszok egészen 2024-ig.

Turrini kitért a kvázi a Ferrari „B”-csapataként működő Sauberre is: értesülései szerint a svájci csapat rövidesen elveszítheti hamarosan az Alfa Romeo támogatását. Kiemelte bár, hogy a 2018 nyarán elhunyt Ferrari-elnök, Sergio Marchionne részéről nagyszerű ötlet volt, hogy ily módon vonja be újra az Alfa Romeót az F1-be, ám az akció közel sem dobta meg úgy a Giulia és a Stelvio eladási számait, mint arra előzetesen számítottak.

Fotó: Ferrari Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7015422392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása