250. nagydíján tükörsimán győzött Lewis Hamilton, 2019-es bajnoki évében 11. sikerét szerezte. A Ferrari alaposan lemaradt: így Verstappené lett az összetett-3. hely, Leclerc a futamot is épphogy dobogón zárta.
Idén huszonegyedik alkalommal és bizony utoljára állt fel a rajthoz a száguldó cirkusz mezőnye Abu-Dzabiban. A lényegi kérdések már korábban eldőltek, így azok voltak a legfőbb kérdések, hogy tud-e nyerni 250. futamán a pole-ból Lewis Hamilton, illetve az agresszív futamot ígérő Charles Leclerc megkaparintja-e a harmadik helyet Max Verstappentől a bajnokságban.
A piros lámpák kialvását követően az első hat pozícióban nem történt változás, ellenben Leclerc az első DRS-zónában – természetesen a hátsó szárnyak nyitása nélkül – megelőzte Verstappent, és Sebastian Vettel is nagyon gyorsan megérkezett a hollandra, ám előzni nem tudott a német. Hamilton eközben megőrizte a vezetést, míg a mezőny végéről startolva Valtteri Bottas a 3. körben már a 14. helyen találta magát – azonban a finn dolgát nehezítette, hogy központi technikai hiba miatt nem lehetett használni a DRS-t az első 20 körben.
Amíg az élmezőnyben sima volt a rajt, ez a középmezőnyről már nem volt elmondható: az 1-es kanyarban a két Racing Point intézte el Pierre Gasly versenyét – Lance Stroll hátulról megpöckölte a francia Toro Rossóját, amely így beleakadt Sergio Pérezébe, és ezzel szárnyaszegetté vált. Gasly ráadásul a baleset miatt a boxban is sokáig időzött, emiatt csak jelentős lemaradással térhetett vissza a pályára.
A tervezett kiállások sorát a 6. helyről induló Lando Norris indította a 9. körben, a McLaren pilótája a kemény gumikon folytatta a versenyt. Hamilton pedig meglépett Leclerc-től, tíz kör alatt több mint 5 másodperces előnyt épített ki – a monacói a 12. körben ki is jött friss abroncsokért, majd Vettel is követte őt. Mindkét ferraris a fehér oldalfalú Pirelliket kapta – hasonlóan Norrishoz –, de a német komolyabb időt, több mint négy másodpercet veszítette a kiállásnál, a bal hátsó kerék ugyanis nem akarta az igazságot.
Leclerc-t meglehetősen korán hozták kerékcserére, Verstappennél és Hamiltonnál ugyanis csak a 26-27. körben váltották le a lágy papucsokat. A brit vissza is tért az első helyre boxkiállását követően. Verstappen Leclerc mögé került, s ugyan a holland nagyon panaszkodott autója teljesítményére, hamar utolérte a monacóit, majd a 32. körben előzött. A következő DRS-zónában Leclerc még próbált kétségbeesetten visszatámadni, de a gumik állapotából fakadóan esélye nem volt.
A monoton körözgetést ezúttal is a Ferrari kerékcseréi törték meg: a maranellóiak a 39. körben másodjára is kihívták Leclerc-t és Vettelt – a monacói friss lágyakkal folytatta a harmadik helyen, Vettel pedig közepes abroncsokat kapott az utolsó 15 körre. Ezalatt a pályán Bottas megelőzte Albont a negyedik pozícióért.
Hamilton zavartalanul autózott az élen – végül közel 17 másodperces előnnyel húzta be a szezonzárót, idei 11. és pályafutása 84. győzelmét aratva. A Mercedes-pilóta ezzel 26 pontot tett hozzá a mérlegéhez – az utolsó előtti körben megfutotta a leggyorsabb kört is –, ezzel rekordmennyiségű, 413 egységgel zárta hatodik világbajnoki évét.
Verstappen könnyedén megőrizte a második helyet, amivel harmadik lett az összetettben, míg Bottas a végén ugyan megkergette Leclerc-t, a monacói maradt a harmadik – azonban az kérdéses, hogy meg is tarthatja-e a pozícióját. A rajt előtt ugyanis a technikai ellenőrzésén a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szakemberei az előzetesen bejelentettől eltérő specifikációjú üzemanyagot találtak a Ferrarijában, így Leclerc sorsa a stewardok kezébe kerül.
Két körrel a leintés előtt Vettel elvette az ötödik helyet Albontól, a középmezőny élére pedig – kiváló gumitaktikával – a Racing Point-os Sérgio Pérez tört. Norris, Danyiil Kvjat (Toro Rosso) és Sainz tették teljessé a pontszerzők névsorát – a McLaren spanyol az eredmény értelmében a több mint előkelő hatodik helyen fejezte be a 2019-es szezont. Ez volt – átmenetileg – az utolsó versenye Nico Hülkenbergnek és Robert Kubicának is – a Nap Versenyzőjének megválasztott német sokáig autózott pontszerző helyen, de csak a 12. lett, míg a lengyelt két kör hátrányban intették le az utolsó célba érőként.
A 2020-as szezon március 15-én rajtol Ausztráliában.
Az Abu-Dzabi Nagydíj végeredménye:
A vb-pontversenyek végeredménye 21 futam után (Forrás: MTI)
Az egyéni bajnokság végeredménye:
- Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 413 pont
- Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 326
- Max Verstappen (holland, Red Bull) 278
- Charles Leclerc (monacói, Ferrari) 264
- Sebastian Vettel (német, Ferrari) 240
- Carlos Sainz (spanyol, McLaren) 96
- Pierre Gasly (francia, Toro Rosso) 95
- Alexander Albon (thai-brit, Red Bull) 92
- Daniel Ricciardo (ausztrál, Renault) 54
- Sergio Pérez (mexikói, Renault) 52
- Lando Norris (brit, McLaren) 49
- Kimi Räikkönen (finn, Alfa Romeo) 43
- Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso) 37
- Nico Hülkenberg (német, Renault) 37
- Lance Stroll (kanadai, Racing Point) 21
- Kevin Magnussen (dán, Haas) 20
- Antonio Giovinazzi (olasz, Alfa Romeo) 14
- Romain Grosjean (francia, Haas) 8
- Robert Kubica (lengyel, Williams) 1
- George Russell (brit, Williams) 0
A konstruktőri bajnokság végeredménye:
- Mercedes 739 pont
- Ferrari 504
- Red Bull 417
- McLaren 145
- Renault 91
- Toro Rosso 85
- Racing Point 73
- Alfa Romeo 57
- Haas 28
- Williams 1
Fotó: Mercedes Media Database
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal