F1: Verstappen káoszfutamot nyert Brazíliában
Forma-1 2019: Brazil Nagydíj - Futam

Egyik pillanatról a másikra káoszfutamba torkollott a taktikai küzdelem a Forma-1-es Brazil Nagydíjon. A pole pozíciós Max Verstappen nyert, Pierre Gasly első dobogóját szerezte, Lewis Hamilton azonban még a harmadik helyet is elbukta. Bottas alatt elfüstölt a Mercedes, a Ferrarik pedig egymást ütötték ki.

ap-227d2u4651w11_hires_jpeg_24bit_rgb.jpg

Az egyéni és a konstruktőri cím sorsa már korábban eldőlt Lewis Hamilton és a Mercedes javára, így az utolsó két futamra az maradt a leglényegibb kérdés, hogy ki lesz a harmadik az összetettben Charles Leclerc (Ferrari), Max Verstappen (Red Bull) és Sebastian Vettel (Ferrari) közül. A Brazil Nagydíjat hármójuk közül Verstappen kezdhette a legelőnyösebb helyzetből, mégpedig a pole pozícióból. A Red Bull hollandja remekül rajtolt, majd az első körökben bő két másodperces előnyre tett szert az élen a hatszoros világbajnok Hamiltonnal szemben, aki a rajtnál elhúzott Vettel mellett a Senna-S-ben.

Tutkumuz F1 � on Twitter

Ricciardo & Magnussen teması! Bu olay sonrası Ricciardo'ya 5 saniye ceza geldi. ��#BrazilGP | #F1 https://t.co/FbeOavOKtX

null

null

A kezdeti helyezkedést követően hamar lecsillapodtak a kedélyek a középmezőnyben is, egészen a 8. körig, amikor is a 4-es kanyarban Daniel Ricciardo és Kevin Magnussen összekoccantak, amin mindketten rajtavesztettek: előbbi autóján megsérült az első szárny, míg utóbbinak a bukótérből kellett visszajönnie jelentős pozícióveszteséggel. A versenyirányítás a Renault ausztrálját találta vétkesnek a balesetben, öt másodpercre büntették őt.

Mindeközben Leclerc-nek kellett kikerülnie a középmezőny tagjait, miután a motorcserével járó tízhelyes hátrasorolása miatt csak a 14. kockából várhatta a rajtlámpák kialvását. A felzárkózása azonban hatékonynak bizonyult, 10 kör után már az élboly végén, a 6. helyen találta magát.

Fontos taktikai lépésre szánta el magát a Mercedes a 21. körben: kirántották Lewis Hamiltont Max Verstappen mögül, ám miután újra lágy abroncsokat kapott a brit, egyértelművé vált, hogy minimum kétkiállásos stratégiában gondolkodik a brackley-i gárda. A húzásra egy körrel később ugyan reagált a Red Bull, de Hamilton elévágási kísérlete sikeresnek bizonyult, amihez az is hozzájárult, hogy Verstappent a boxutca kijáratánál feltartotta a williamses Robert Kubica.

onboardtime on Twitter

Kubica... vs Verstappen #ElevenF1 #kubica #brazilgp @R_Kubica @RKubicaKlub @Kubica4Fans @WilliamsdbF1 @WilliamsNewsDE @WilliamsRaging https://t.co/tauJxoH381

Tutkumuz F1 � on Twitter

Enfes düello!⚔ ��2019 Brezilya GP Max Verstappen ve Lewis Hamilton'ın muhteşem kapışması. �@Charles33Monroe �#BrazilGP | #F1 https://t.co/KKUZ8eHwx4

Verstappen azonban nem hagyta annyiban: miután ő is elment Leclerc mellett, a 23. kör elején visszatámadta Hamiltont, és visszavette a vezetést!

A 25. forduló végén Vettel az élről hajtott a boxba, onnan közepes gumikkal haladt tovább, akárcsak Albon, míg Bottas és Leclerc a közepes abroncsokon folytatta a versenyt – közülük a monacói jött ki utolsóként kerékcserére, mivel a közepes keverékű gumikon rajtolhatott. Mindennek értelmében a három élcsapat hat versenyzője négy különböző taktika mellett döntött.

A közepes Pirellik nem bizonyultak nyerő választásnak, így a 41. körben Bottas közepesekre váltott, négy-öt körrel később pedig Verstappen és Hamilton is megejtette a második kiállását, a holland és a brit autójára szintén a sárga oldalfalú gumik kerültek fel.

Formula 1 on Twitter

⚠️ SAFETY CAR DEPLOYED (LAP 54/71) ⚠️ Bottas is out! The Finn parks up his smoky Mercedes at Turn 4 #BrazilGP �� #F1

A hajrára Valtteri Bottas motorhibája kuszálta össze a szálakat, emiatt az 54. körben ugyanis pályára rendelték a biztonsági autót. Ezt kihasználva Verstappen és Leclerc is kijött lágy abroncsokért, Hamilton azonban a pályán maradt.

Formula 1 on Twitter

The moment the race turned on its head � #BrazilGP �� #F1 https://t.co/Y77NrJMJ0g

A 60. körben engedték el a mezőnyt, Verstappen azonnal visszavette az első helyet az újraindításnál trükköző Hamiltontól, Albon pedig Vettelt előzte a harmadik helyért. A Red Bull thai-brit pilótája üldözőbe vette Hamiltont, Leclerc eközben Vettelre vetette ki a hálóját – a két ferraris csatája végül ütközéssel zárult: a 66. körben a monacói bevetődött a célegyenes végén, majd a következő egyenesben Vettel próbált visszatámadni, de ráhúzta az autót csapattársára, így mindkét Ferrari defekttel kiesett.

Ismét pályára lépett a Safety Car, Hamilton kijött friss gumikért, amiknek a segítségével az újraindításnál megelőzte Gaslyt, de utána kiforgatta Albont, elütve első F1-es dobogós helyezésétől a Red Bull újoncát.

Formula 1 on Twitter

A first podium was in sight for Alex Albon, until this � Lewis Hamilton received a post-race penalty, dropping him from third to seventh #BrazilGP �� #F1 https://t.co/s3tkcHVL7C

Verstappen eközben hat másodperces fórral szerezte idei harmadik győzelmét, a második helyen végül Gaslyt intette le a kockás zászló, miután óriási csatában tartotta maga mögött a sérült első szárnnyal támadó Hamiltont – a francia 62 ezreddel hamarabb szelte át a célvonalat, pályafutása első Forma-1-es dobogóját szerezve.

Az első tíz sorrendje eredetileg a 20. helyről felzárkózó Carlos Sainz Jr.-ral (McLaren), a két Alfa Romeo-pilótával, Kimi Räikkönennel és Antonio Giovinazzival, Ricciardóval, Lando Norrisszal (McLaren), Sergio Pérezzel (Racing Point) és Danyiil Kvjattal (Toro Rosso) egészült ki. Csakhogy a leintés után módosult a sorrend: Hamilton öt másodperces időbüntetést és két büntetőpontot kapott az Albon-incidensért, így Sainz Jr. került a harmadik helyre. A brit pilótát a hetedik helyen rangsorolták.

Security Check Required

null

Két hét múlva Abu-Dzabiban zárul a 2019-es F1-es szezon.

A Brazil Nagydíj végeredménye:

FIA on Twitter

F1 - Final Race Classification of #BrazilianGP ��⬇️

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1915310276

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása