F1: Mindkét Red Bull-csapat többet költött 2018-ban

A Red Bull minden eddiginél többet áldozott az F1-re a tavalyi szezonban, de a Toro Rosso sem garasoskodott.

ap-1wse529c12511_news.jpg

A napokban nyilvánosságra hozták a Red Bull és fiókcsapata, a Toro Rosso Forma-1-es csapatának tavalyi pénzügyi jelentését. A Red Bull 304,2 millió fontot (körülbelül 115,8 milliárd forintot) költött 2018-ban, ami 8,9%-kal több a 2017-es kiadásokhoz képest. Ehhez az is hozzájárult, hogy három helyett négy futamot nyert Daniel Ricciardo és Max Verstappen kettőse, így a prémiumokra is többet kellett áldoznia. A fizetések összege is 1,8%-kal, 118,1 millió fontra (kb. 45 milliárd forintra) emelkedett, az energiaitalos csapat ugyanis immár 809 főt foglalkoztatott, 16-tal többet, mint egy évvel korábban – írja az Independent.

Érdekességként: a 118,1 millió fontból 3,4 millió, vagyis mintegy 1,3 milliárd forint a csapatfőnök Christian Horner zsebében landolt.

Ezzel szemben 314 millió fontnyi (kb. 119,5 milliárd forintnyi) bevétel folyt be a csapathoz, jórészt a pénzdíjazásokból, a Red Bulltól és a Red Bull technológiai részlegétől származó szponzori kifizetésekből az adók befizetése nélkül ez 10 millió fontnyi (kb. 3,8 milliárd forintnyi) hasznot jelent. A Red Bull – ami kizárólagosan birtokolja a Red Bull Technology vállalatot is – 104,2 millió fontot (kb. 40 milliárd forintot) fizetett ki, 10,6%-kal többet, mint 2017-ben.

A Forbes információi szerint a Toro Rosso kiadásai 5,6%-kal, 140 millió fontra (kb. 53 milliárd forintra) nőttek, a bevétele azonban 2,5%-kal, 1,46 millió fontra (kb. 556 millió forintra) csökkent.

Legfőbb bevételi forrásai a pénzdíjazás, a szponzoráció és az anyacég voltak a faenzai gárdának. Támogatóként a Hondától kapták a legtöbbet a „kisbikák”: a japánok az autókon és a csapatruházatokon biztosított felületért 19,3 millió fontot (kb. 7,4 milliárd forintot) fizetnek. A Red Bull pedig 770 millió fontot (kb. 293 milliárd forintot) invesztál a leányvállalatába, ami 24,7 millió fonttal (kb. 9,4 milliárd forinttal) és 1,238%-kal több, mint egy évvel korábban.

Fotó: Getty Images / Red Bull Content Pool

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9315254198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása