A kétszeres világbajnok elmondása szerint nagyon sokan mondták neki, hogy térjen vissza az F1-be, őt azonban nem izgatja annyira ennek gondolata.
Fernando Alonso 2018 végén, négy szenvedéssel teli, mclarenes év után távozott a Forma-1-ből, azóta pedig rendre új kaland után néz. A spanyol nem tett le a Tripla Koronáról még, így idén szerencsét próbált az indianapolisi 500 mérföldes versenyen, az utóbbi hetekben a Dakar-ralira készül a Toyotával.
A 38 éves versenyző elvileg a királykategóriának sem végleg fordított hátat, de leszögezte, hogy csak abban az esetben térne vissza, ha győzelemre esélyes csapattól kapna ajánlatot. Egy spanyol televíziós beszélgetős műsorban bevallotta, hogy a 2021-es szabályváltozások is befolyásolhatják döntését.
„Nem gondolok erre manapság. Ebben az évben nem igazán hiányzott a Forma-1, ugyanakkor továbbra is nézem az edzéseket, az időmérőket és a versenyeket” – nyilatkozta. – „2021-től új szabályok lépnek életbe, és ha lesz lehetőség a visszatérésre, fontolóra veszem. A jövőt azonban nem tudom megjósolni.”
„Gyakran akkor nézem meg a futamokat, ha éppen utazom, viszont amikor otthon nézem, akkor általában nyugodtabb vagyok. Ami a visszatérését illeti, egy dolgot el kell árulnom. A mondat, amit a leggyakrabban hallottam a tavalyi év óta, az volt, hogy »vissza kell jönnöd«” – árulta el Alonso.
„Ha távozol az F1-ből, általában pihenni mész, de az én esetem nem ilyen” – tette hozzá hiperaktivitására utalva. – „Remek volt az idei év, mert endurance-világbajnok lett, nyertem Daytonában és Le Mans-ban is. Igaz, az Indy 500 kimaradt, de meg fogom újra próbálni.”
Fotó: Toyota Gazoo Racing
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal