Sebastian Vettel úgy véli, hogy az idei szezon hátralevő versenyei döntőben befolyásolhatják a Ferrari jövő évi esélyeit.
Sokáig úgy tűnt, hogy győzelem nélkül marad a 2019-es Forma-1-es szezonban a Ferrari, Belgiumban azonban megtört a jég Charles Leclerc sikerével. A monacói nyerni tudott Olaszországban is, Sebastian Vettel pedig Szingapúrban állhatott fel a dobogó legalsó fokára, így már három győzelemnél járnak az olaszok – arról nem is beszélve, hogy a maranellói gárda az utolsó öt hétvégén legyőzhetetlennek bizonyult egykörös tempóban.
„Teljesen normális, ha megpróbálod legyőzni a csapattársadat, de ahogy azt korábban már elmondtam, ez minden évben így volt idáig, amikor olyan csapatnál versenyeztem, amely két autót futtat” – tért ki Leclerc-rel való viszonyára Vettel, szavait a GPToday.net idézte. – „A Forma-3-ben három csapattársam is volt. Erről a szól a verseny, egymás ellen versenyezve nővünk fel. Gyorsabb akarsz lenni a többieknél ebből adódóan.”
A Ferrari esélyeiről is nyilatkozott, a négyszeres világbajnok szerint a hátralevő négy verseny kulcsfontosságú lesz a jövő év szempontjából, ugyanis a következő helyszínek remek esélyt adnak a csapatnak az építkezéshez és a fejlesztéshez.
„A következő versenyeket arra próbáljuk felhasználni, hogy megragadjuk a pillanatot, és jó helyzetbe hozzuk magunkat a következő évre. Az autó nagyjából olyan lesz, mint az idei, szóval bármit is tanulunk még idén, az minket fog segíteni jövőre” – mondta.
Fotó: Ferrari Media
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.