F1: Egy műanyagzacskó akadályozta meg a Haas pontszerzését

Kevin Magnussen közel járt ahhoz Szingapúrban, hogy értékes pontokat mentsen csapatának, ám egy uzsonnászacskó beleszólt a dán pilóta versenyébe, így nullázott.

km2-333.jpg

A nyolcadik helyen haladt, akár pontszerző is lehetett volna Kevin Magnussen a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjon, azonban a verseny utolsó fázisában egy nejlonzacskó miatt beleakadt a Haas-Ferrari első légterelőjébe.

Ettől a ponttól fogva pedig Magnussen átlagosan négy másodperccel volt lassabb körönként és a gumijai is rohamosan fogytak, végül három körrel a leintés előtt kiállt a versenyből – ezzel szertefoszlottak a dán pontszerzési reményei.

„Többször is ránéztünk az első szárnyra, miután az egyik mérnök jelentős leszorítóerő-veszteségre lett figyelmes. Azt hittük, eltört az első szárny, de Kevin azt mondta, nem talált el semmit” – emlékezett vissza a történtekre a Haas csapatfőnöke, Günther Steiner. – „Ezért álltunk ki a boxba: új gumikat kapott, a zacskót pedig eltávolítottuk.”

„A gumik teljesen tropára mentek, így nem volt értelme folytatni. Legalább az új abroncsokon ment egy jó kört” – folytatta gondolatait. – „Nyilván nem segített [a pontok szempontjából – szerk.].”

A másik Haas-Ferrari Romain Grosjeannal a 11. helyen futott be.

A csapat a Motorsport.com-nak meg is mutatta a bűnös zacskót, amiről a fotó ide kattintva tekinthető meg.

Fotó: Haas F1 Team Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2515161260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása