Formula-E: Benelux csapat a Mercedesnél

Ismertette 2019/2020-as Formula-E-programjának részleteit a Mercedes, így azt is bejelentette, új csapattársat kap Stoffel Vandoorne a Forma-2-es bajnokság éllovasa, Nyck de Vries személyében. A HWA helyét átvevő gyári alakulat első Formula-E-autójáról is lerántotta a leplet.

d616543.jpg

Ígéretéhez híven a Frankfurti Autószalonon a Mercedes bemutatta első Formula-E-autóját, a Silver Arrow 01-et, amelyet a német gyártó brixworthi motorbázisán fejlesztettek, ahol a Forma-1-es csapatnak szánt V6-os erőforrások is készülnek – ennek a részlegnek volt a vezetője 2011 és 2015 között Ian James, akit ezentúl a Formula-E-csapat irányításával bíznak meg. Nem mellesleg azt is elhintették a németek, hogy a Forma-1-es és a Formula-E-s csapat a továbbiakban is szoros együttműködésben állnak majd egymással.

d616541.jpg

d616539.jpg

Ami pedig a versenyzőpárost illeti, a korábbi Forma-1-es pilóta, a tavalyi évben a HWA-nál versenyző Stoffel Vandoorne maradása borítékolható volt a csapatnál, viszont csapattársának kiléte beigazolódtak az utóbbi hetekben szárnyra kapott pletykák, így a belga új társa Nyck de Vries lesz, míg Gary Paffett tanácsadóként marad a csapatnál.

„Különleges érzés, hogy felkértek arra, hogy legyek a Mercedes Formula-E-csapatának versenyzője. Megtisztelő, hogy a csapat engem választott egyik versenyzőjének. A Formula-E egy remek széria, a Forma-1 után a legnagyobb és legprofibb. Nagyon hálás vagyok a Mercedesnek a lehetőségért. Kiválóan fogadott engem a csapat, nagyszerű móka velük együtt dolgozni. Azonban amint elindul a szezon, minden a pályán nyújtott teljesítményen fog múlni. Itt pedig minden annyira új számomra, ezért sem gondoltam arra, hogy az első szezonomra bármilyen célt is kitűzzek magamnak”

– nyilatkozta De Vries.

de-vries-vandoorne.jpg

A holland versenyző két fordulóval a szezon vége előtt utcahosszal vezeti a Forma-2-es bajnokságot, bejelentése pedig azt üzeni, hogy remek eredményei ellenére nem talált helyet magának a Forma-1-ben. Formula-E-s tapasztalata még nincsen a korábban a McLaren F1-es programjában pallérozódó 24 éves pilótának, de korábban tesztelt már a Sparknak, az Audinak és a NIO-nak is. De Vries emellett tesztelni fog a Mercedes Forma-1-es csapatának, illetve folytatja a versenyzést a WEC-ben, ahol a Racing Team Nederland LMP2-es csapatát erősíti.

Fotó: Daimler Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3515068946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása