F1: Bemutatták a rekordhosszúságú 2020-as versenynaptárt

m207632.jpg

A csütörtök délelőtti órákban nyilvánosságra hozták a jövő évi Forma-1-es kalendáriumot, amely minden eddiginél több, szám szerint 22 futamot tartalmaz.

Ahogyan arra előzetesen számítani lehetett, 22 nagydíj vár 2020-ban a Forma-1 mezőnyére, miután végül – még ha csak egyetlen évre is, de – rendeződött a Spanyol Nagydíj sorsa – derült ki a csütörtökön kiadott előzetes versenynaptárból.

Március 15-én, Ausztráliában rajtol és november 29-én, Abu-Dzabiban zárul a szezon, és a sorozat még az idény első negyedében tiszteletét teszi a visszatérő/új pályákon: Vietnám a harmadik, Hollandia az ötödik futamnak ad otthont április, illetve május elején. S noha minden bizonnyal törekedtek ennek elkerülésére, a dolgok jelenlegi alakulása szerint sanszos, hogy 2016 után ismét ütközni fog egy F1-es futam az endurance-vb (WEC) zászlóshajójának tartott Le Mans-i 24 órással, ugyanis június 14-ére tűzték ki a Kanadai Nagydíj időpontját.

A 35. Magyar Nagydíjat augusztus 2-án rendezik meg, vagyis az idei év után jövőre is a nyár utolsó hónapjában látogat el a mezőny a Hungaroringre.

Dupla hétvégékből nem lesz hiány 2020-ban, mivel szám szerint hét is lesz: egymást követik szünet nélkül az Ausztrál és a Bahreini, a Holland és a Spanyol, az Azerbajdzsáni és a Kanadai, a Francia és az Osztrák, a Belga és az Olasz, a Szingapúri és az Orosz, valamint az Amerikai és a Mexikói Nagydíj.

A versenynaptár még az FIA Motorsport Világtanács jóváhagyására vár – de ez általában már csak formalitás szokott lenni, ami annak ellenére kijelenthető, hogy a monzai pálya szerződését hivatalosan nem hosszabbították még meg, de erre várhatóan hamarosan sor kerül.

Íme, a 2020-as Forma-1-es versenynaptár:

Formula 1 on Twitter

� F1 2020 CALENDAR � ✅ 22 races ✅ 7 back-to-back race weekends ✅ First ever race in Vietnam (5 Apr) ✅ A return to Zandvoort (3 May) * Subject to FIA approval

Fotó: Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5415031600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása