Kedden bejelentették, hogy jövőre még biztosan ellátogat a száguldó cirkusz Spanyolországba, amivel borítékolható a 22 futamos versenynaptár.
Sokáig úgy tűnt, hogy az idei verseny után jó ideig még nem tér vissza Barcelonába a Forma-1, de – az utóbbi hetekben megjelent spekulációkat megerősítve – a kedd délutáni órákban hivatalossá vált, hogy 2020-ban is lesz Spanyol Nagydíj.
Több pálya sorsa is kétséges volt, a németországi és az olaszországi versenyről pedig mind a mai napig nem érkezett hivatalos megerősítés – a hockenheimi helyszín jó eséllyel kiesik a versenynaptárból, Monzából viszont biztató hírek érkeztek az utóbbi időben. Így majdnem biztos, hogy jövőre rekordhosszúságú lesz a versenynaptár, 22 futamból fog állni, ami többek között Vietnám csatlakozásának és Hollandia visszatérésének is köszönhető.
A Circuit de Barcelona-Catalunya pályán 1991 óta minden évben tiszteletét teszi a királykategória, vagyis a jövő évi lesz a 30. alkalom, de minden bizonnyal sokkal inkább az 50. Spanyol Nagydíjat fogják ünnepelni. Először 1951-ben rendeztek Spanyol Nagydíjat, a barcelonai Pedralbes utcáin, majd a mezőny járt Montjuich-ben, Jaramában, Madridban és Jerezben.
Chase Carey, a Forma-1 elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az egy évre szóló megállapodás célja az, hogy a felek egyezkedni tudjanak a folytatásról, ezzel egy hosszútávú együttműködés alapjait lefektetve.
Fotó: Mercedes Media Database
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal