DTM: Négygyűrűs diadalmenet az 500. futamon – Rast visszavágott, de Müller a nyomában
DTM 2019: Lausitzring - Második időmérő edzés, Második futam

a1911384_medium.jpg

Visszavágott drámai szombati kiesését követően René Rast – ahogyan tette azt a hockenheimi nyitó-, valamint a zolderi hétvégén –, és onnantól kezdve, hogy néhány kör után átvette a vezetést, már nem engedte ki a kezei közül – így ötödjére nyert 2019-ben, a DTM jubileumán pedig az ő vezetésével ünnepelhetett ötös győzelmet az Audi.

a1911327_medium.jpg

Egyértelműen az Audi szája íze szerint alakult a szombati nap a Lausitzringen, melyet egy hármas győzelem koronázott meg. A vasárnapi folytatás sem lett vérszegényebb, a DTM történetének 500. futamának rajtsorrendjéről döntő időmérő edzésen ugyanis mind a nyolc autójával bejutott a legjobb tízbe az ingolstadti gyártó – ennek ellenére meglepetés-pole született.

Jamie Green majdnem két éve vívta ki magának legutóbb az élről indulás jogát, a második pedig a WRT-s újonc, Jonathan Aberdein lett, aki az 1:35.397-es etalonidőtől csupán egy tizeddel maradt el. A második sorba a fő bajnokesélyesek sorakoztak fel: az első futamon műszaki hiba miatt nullázó bajnoki éllovas, René Rast a negyedik rajtkockába kvalifikált, Nico Müller előtte zárt – így a szombati futamgyőztes további egy pontot csípett el lemaradásából.

DTM on Twitter

Once Rast was into second, behind his team-mate, this was always likely to happen... #DTM500 https://t.co/HNONXxxRcx

A jubileumi rajtnál beragadt Aberdein és Müller is, így Green könnyedén meg tudta tartani az első helyet, mögötte Rast és Frijns fordultak el a célegyenes végén. Az első helyet azonban nem sokáig, egészen a negyedik kör elejéig tartotta a brit, aztán elegánsan maga elé engedte Rastot. S miközben a 7-8. kör magasságában sor került a kötelező kerékcserékre, az Aston Martinok létszáma szép lassan csökkeni kezdett: az első tíz körben Jake Dennis és Ferdinand Habsburg is alatt is megkotlott a Vantage DTM.

Hasonló folytonossági hiányokkal küszködött az élő közvetítés, ami miatt többek között Rast és Frijns kerékcseréjéről is lemaradtunk, majd néhány körön át egyfajta némafilmként folytatódott az előadás. A boxmunka is hagyott kívánnivalót maga után – a tegnapi nap után mondhatni, megint. Ennek egyik áldozatául ismét Green esett, akinek a kiállása két másodperccel volt lassabb, mint az átlag, így Müller, Rockenfeller, Aberdein és Frijns is megelőzte.

DTM on Twitter

When you've run out of lawnmowers... #DTM500 5⃣0⃣0⃣� https://t.co/ytn09Da3XH

Daniel Juncadella (Aston Martin) a 20. körben utolsóként tudta le a kerékcserét, így hetes Audi-vezetés alakult ki, Rast, Müller, Rockenfeller, Frijns, Aberdein, Green és Fittipaldi sorrendben. S amíg az élen ezzel aránylag lecsillapodtak a kedélyek a verseny második felében, a mezőny hátsó részében már nem zajlott minden ennyire simán. Előbb Joel Eriksson sodródott le a pályáról, és okozott ezzel további galibát: a BMW-s által felvert port ugyanis márkatársa, Bruno Spengler és Paul di Resta kapták meg az arcukba – eközben a kanadai és a skót egymással csatáztak, aminek eredményeként az Aston Martin skótja előbb a fűre került, kisvártatva pedig a pálya szélére, végleg feladva a futamot.

René Rast kényelmesen húzta be idei ötödik futamgyőzelmét. Müller az elrontott rajt ellenére és a jó boxtaktikának köszönhetően a német mögött futott be, így a kettejük közötti különbség mindössze 20 pont. Az utolsó etapban Green kapott új erőre, s miután lehagyta a WRT-s zöldfülűeket, Frijns és Rockenfeller üldözésével folytatta hajtóvadászatát, de megelőzni már csak a hollandot tudta. Így Rockenfelleré lett a harmadik hely, akárcsak tegnap, Green jött be negyediknek, míg az Audi ötös győzelmét Frijns tette teljessé, amivel a négygyűrűsök be is biztosították a gyártói bajnoki címet.

a1911386_medium.jpg

Wittmann mentette a menthetőt, ami ezúttal a hatodik helyre volt elég, így hátránya 67 pontosra nőtt. Aberdeinnel, Duvallal, Fittipaldival és a mezőny végéről a 10. helyig felzárkózó Philipp Enggel (BMW) egészült ki a TOP-10, vagyis pont nélkül maradt Sheldon van der Linde (BMW), Juncadella, Eriksson és Spengler. A három Aston Martin mellé még Glock csatlakozott a kiesőkhöz.

Még négy futam van hátra összesen a szezonból, három hét múlva a Nürburgringen jön a folytatás.

A második futam végeredménye IDE kattintva érhető el.

Fotó: Michael Kunkel / Audi Communications Motorsport

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4515023886

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása