F1: Hanyatlott a Ferrari, Hamilton a pole-ban a Német Nagydíjon!
Forma-1 2019: Német Nagydíj - Időmérő edzés

m205315.jpg

Nem érvényesült a papírforma a hockenheimi kvalifikáción: a favoritnak tartott Ferrari mindkét autójával elesett, így Lewis Hamilton megnyugtató fölénnyel használta ki a lepattantót, és szerezte meg a rajtelsőséget idén ötödjére.

Formula 1 on Twitter

�Q1 - ELIMINATED DRIVERS � Norris Albon Russell Kubica Vettel - a mechanical failure stopped him setting a time #F1 �� #GermanGP

Drámával kezdődött a Forma-1-es Német Nagydíj időmérő edzése, mivel a hazai pályán versenyző Sebastian Vettel már a felvezető körét követően kénytelen volt a depóba hajtani – később pedig már nem is tért vissza a pályára a négyszeres világbajnok, turbógondok miatt az utolsó helyen esett ki a Q1-ben, Lando Norris (McLaren), Alexander Albon (Toro Rosso), valamint George Russell és Robert Kubica williamses duója mögött végezve.

Bosszantó lehet ez a négyszeres világbajnok, mert eközben Charles Leclerc a másik Ferrarival az élen kezdett, majd második lett a Q2-ben a közepes gumikon. A kvalifikáció második szakaszában óriási, szinte vérre menő viaskodást láthattunk az utolsó továbbjutó pozíciókért: a Q3-as szereplésről végül Antonio Giovinazzinak (Alfa Romeo), Kevin Magnussennek (Haas), Daniel Ricciardónak (Renault), Danyiil Kvjatnak (Toro Rosso), valamint a Q1-ből idén először továbbjutó Lance Strollnak (Racing Point) kellett lemondania.

Formula 1 on Twitter

� Leclerc is out of the car He won't be driving in Q3, despite good times all weekend #F1 �� #GermanGP

Csakhogy Leclerc-t is utolérte a balsors – a monacói még a boxutcát sem tudta elhagyni a kvalifikáció utolsó felvonásában. Lewis Hamilton rajtelsőségét így a döntő 12 percben semmi sem veszélyeztette – 1:11.767-es körével majdnem három és fél tizedet adott a Red Bull versenyzőjének, Max Verstappennek. Ezzel a brit idei ötödik, pályafutása 87. pole-ját szerezte, míg csapattársa, Valtteri Bottas hajszállal ugyan, de kikapott Verstappentől.

A finn mellé még Pierre Gasly kvalifikált a második sorba – habár a Red Bull franciája az utolsó pillanatokban tudott javítani, körét a pályahatárokra vonatkozó előírások megszegése miatt elvették, de így is Kimi Räikkönen Alfa Romeója előtt tudott maradni. A finn magabiztosan előzte Romain Grosjeant (Haas), Carlos Sainz Jr.-t (McLaren), Sergio Pérezt (Racing Point), valamint Nico Hülkenberget (Renault).

A Német Nagydíj vasárnap 15 óra 10 perckor rajtol, élőben közvetíti a Duna TV.

Az időmérő edzés végeredménye:

FIA on Twitter

F1 - Full results of the qualifying session of #GermanGP ��⬇️

Fotó: Mercedes Media Database

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr814982732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása