W Series: Jövőre már szuperlicensz-pontokért is megy a küzdelem

j6i6456.jpg

A minap bejelentették, hogy az idei évben még csak pénzjutalmat osztanak a női formulaautó-bajnokság résztvevői között, a következő szezontól viszont már F1-es szuperlicensz-pontokat is kapnak a legjobbak.

Idén májusban rajtolt az első női formulaautó-bajnokság, a W Series, aminek jelenéről és jövőjéről nemrégiben újabb részleteket közöltek a szervezők. Egyrészt kiderült, miképpen osztják szét a 1,5 millió dollár összértékű díjazást a versenyzők között: a bajnok félmilliót, vagyis a teljes összegnek az egyharmadát viheti haza, míg a további összetett dobogósok 250 ezer, illetve 125 ezer dollárral gazdagodnak. Még a sorozat hivatalos tesztpilótáinak is jár egyenként 7.500 dollár a „zsákmányból”, így Keszthelyi Viviennek is.

A versenyigazgató Dave Ryan azt is elárulta, miképpen alakul ki a jövő évi rajtrács. Az első szezon első tizenkét helyezettje automatikusan üléshez, míg a többieknek – egyetemben az esetlegesen csatlakozókkal – át kell esniük egy hasonló kiválasztási procedúrán, mint amivel az idei mezőny is összeválogatták. Vagyis – ellenben a Forma-2-vel és a Forma-3-mal – a W Series-ben a bajnok több szezonban is indulhat.

2020-tól ráadásul nem csak a pénzösszegért szállhat harcba, hanem F1-es szuperlicensz-pontokért is. Azt egyelőre még nem tudni, hogy milyen rendszerben.

Ami még az idei évet illeti, két forduló van még hátra a bajnokságból, amikor is Jamie Chadwick 10 ponttal vezeti a pontversenyt Beitske Visser előtt, míg a harmadik helyen Marta García lemaradása már 23 pontos, a holland és a spanyolon kívül még Fabienne Wohlwendnek van matematikai esélye a bajnoki címre, de a liechtensteini pilótahölgy hátránya 42 egységre rúg.

A W Series 2019-es díjazása a következőképpen fest:

1. helyezett

500.000 dollár

2. helyezett

250.000 dollár

3. helyezett

125.000 dollár

4. helyezett

100.000 dollár

5. helyezett

90.000 dollár

6. helyezett

80.000 dollár

7. helyezett

70.000 dollár

8. helyezett

60.000 dollár

9. helyezett

50.000 dollár

10. helyezett

40.000 dollár

11. helyezett

30.000 dollár

12. helyezett

25.000 dollár

13. helyezett

20.000 dollár

14. helyezett

15.000 dollár

15-18. helyezett

7.500 dollár

Tartalékpilóták

7.500 dollár


Fotó: 
W Series Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1414971108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása