F1: Visszahozná a tankolást az FIA elnöke

attachment_59434.jpg

Újra napirendi pont lehet a tankolás visszahozatala – legalábbis Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség elnöke szívesen látná, ha 2009 után ismét a versenyek részét képezné.

Biztonsági és pénzügyi okokra hivatkozva száműzték a tankolást a Forma-1-ből anno, 2010-ben, azonban az utóbbi időkben egyre gyakrabban merül fel annak ötlete, hogy visszahoznák, ezzel is izgalmasabbá téve a sportágat. Némileg meglepő módon erről a legutóbb pont az FIA elnöke, Jean Todt nyilatkozott több nemzetközi sajtóorgánumnak Silverstone-ban.

„Személy szerint örülnék annak, ha újra lenne tankolást, és szívesen megnéznék egy tanulmányt az ezzel kapcsolatos érvekről és ellenérvekről. Ugyebár az autók túlságosan nehézzé váltak, amit már kitárgyaltunk. Forszírozni fogom, hogy elemezzük ki, hogy a tankolás visszahozatala mit jelentene. Ugyanis így lehetővé válnak, hogy a versenyzők könnyebb autókkal rajtoljanak, tehát kisebb autókat is lehetne építeni”

– idézi a BBC Todt gondolatait. A francia szakember reagált a költségek megnövekedését firtató kontrákra is.

„Amikor azt hallom, hogy emiatt drágább lenne a Forma-1, elmosolyodom. A csapatok motorhome-jainak méretét elnézve nem gondolom azt, hogy pont az ár lenne az akadály ennek bevezetésében.”

Kíváncsian várjuk, hogy a 2021-es szabálycsomagban, amit még idén októberben mutatnak be, benne lesz-e, hogy több mint tíz év után visszatér a tankolás.

Fotó: Ferrari Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8414943254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása