F1: Hosszabbított a Williamsszel a főszponzor

d-vd0rewwaq2ife.jpg

2023-ig folytatódik a Williams és a ROKiT megegyezése.

A ROKiT telekommunikációs vállalat idén lett a Williams névadó támogatója, miután a Martini távozott a csapattól. Eredetileg három szezonra szólt a két fél megállapodása, azonban a minap bejelentették, hogy máris meghosszabbították két évvel, vagyis 2023-ig.

A sereghajtó szerepét betöltő és az egyedüli nullpontos csapatként a konstruktőri bajnokság utolsó helyén álló Williams helyettes csapatvezetője, Claire Williams a ROKiT-tal folytatott partnerség kapcsán elmondta, hogy kapcsolatuk természetes, amely az innovációt, a műszaki tökéletességet és a bizalmat illetően közös értékeken alapszik.

„A ROKiT egy igencsak küzdelmes időszakban csatlakozott a csapathoz. Az pedig, hogy hisznek az elképzeléseinkben, és ezáltal elkötelezettek az iránt, hogy segítsenek minket azok beteljesítésében, arra utal, hogy remek megállapodás van közöttünk. Személy szerint élvezem, hogy a ROKiT csapatával dolgozhatok együtt, és már várom ennek a folytatását a következő években”

– tette hozzá.

Küszöbön az új motorszerződés is

Noha az előző héten azt pletykálták, hogy 2021-től motorbeszállítót cserélhet a Williams és a McLaren, azaz a grove-iak a Renault-val, a wokingiak pedig a Mercedesszel működnének ismét együtt, egyelőre egyre inkább úgy tűnik, hogy a Williams meghosszabbíthatja az egyébként 2020 végén lejáró kontraktusát a Mercedesszel.

„Hallottam a pletykákról, de elmondhatom, hogy nem tárgyalunk a Renault-val. A Mercedesszel viszont igen, és ahogyan arra valószínűleg maguk is számítanak, ezek a megbeszélések pozitív irányba haladnak. Reméljük, hogy 2021-től újabb együttműködésbe tudunk belevágni, mert fantasztikusak”

– nyilatkozta Claire Williams a Motorsport.com hasábjain.

„Eddigi nagyon támogatóak voltak velünk szemben, és mindenki tudja, hogy Toto [Wolff – szerk.] is a Williamsnél kezdte a pályafutását a Forma-1-ben, ebből kifolyólag remek kapcsolatot ápolunk vele. A Renault-val is jól együtt tudtunk dolgozni a múltban, de a jövőnket a Mercedes jelenti.”

Fotó: ROKiT Williams Racing / Twitter

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9614940124

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása