F1: Megerősítette 2020-as pilótáit a McLaren

2019spanishgrandprixsunday_l5r6656.JPG

Nem változtat bevált receptjén a wokingi gárda, vagyis jövőre is Carlos Sainz Jr. és Lando Norris alkotják majd a McLaren párosát.

Teljesen új felállással vágott neki a 2019-es Forma-1-es szezonnak a McLaren, Fernando Alonso és Stoffel Vandoorne kettősét a Renault-tól érkező Carlos Sainz Jr. és a Forma-2-es ezüstérmes Lando Norris váltották. Kilenc verseny után pedig beigazolódott, hogy nem tett rossz lóra a spanyollal és a jó humoráról ismert brittel a wokingi gárda, ugyanis az egyéni bajnokságban a 7-8., a konstruktőrök kiírásában 4. helyen áll.

A Brit Nagydíj előtt a McLaren be is jelentette, hogy 2020-ban változatlan felállással, vagyis a Sainz Jr.-Norris duóval folytatja.

2019monacograndprixsaturday_56i8587.JPG

„Mind Carlos, mind pedig Lando bizonyított versenyzőként, szerves részét alkotják a felzárkózásunknak. Nagyon jól együtt tudnak működni egymással, ezzel hozzájárulva a jelenlegi formánkhoz, illetve a jó csapatmorálhoz, a pályán és a központban egyaránt”

– kommentálta a bejelentést Zak Brown, a gárda vezérigazgatója.

„A mai bejelentés biztosítja a csapatnak a kontinuitást ahhoz, hogy ezen az úton folytassuk. Carlos és Lando teljesítménye is kulcsfontosságú a csapat előrehaladásában. Visszajelzéseik a mérnökeinket mind az MCL34-es fejlesztésében, mind az MCL35-ös kapcsán segítették.

Carlos a tapasztalatával fontos szerepet játszott az autó fejlesztésében is, míg Lando hihetetlen gyorsasággal és hétvégéről hétvégére növekvő önbizalommal vette fel a Forma-1 ritmusát. Már nagyon várjuk a folytatást”

– tette hozzá a nemrégiben munkába állt csapatfőnök, Andreas Seidl.

McLaren on Twitter

Carlos and Lando announce our 2020 driver line-up in the most Carlos and Lando way possible. �� Read more ➡️ https://t.co/CGAVEqqcSa https://t.co/xnK1I37rKz

Fotó: McLaren Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7414934318

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása