LENYŰGÖZTE AZ M-SPORT GYÁRI MÉRNÖKÉT VOGEL ADRIENN

vogel_r2.jpg

Kivételes lehetőséget kapott az M-Sporttól Vogel Adrienn. A raliban és pályaversenyzésben is aktív magyar versenyző a gyártó új R2-es versenyautóját tesztelhette Lengyelországban. A Roger Racing Team pilótája hamarosan visszatér a lengyelekhez, de már pályán: a Kia Platinum Cup soron következő fordulójára. Ez egyben azt is jelenti, hogy Kia Platinum Rally Cup székesfehérvári hétvégéjét kihagyja.

A pünkösdi hosszú hétvégén egyszerre rendezik a Kia Platinum Cup és a Kia Platinum Rally Cup aktuális fordulóját. A gyorsasági kupa következő állomása a lengyelországi Poznanban, a magyar ralikupáé pedig a Székesfehérvár Rallye-n lesz. A mindkét sorozatban érdekelt Vogel Adrienn feláldozta a ralit a pályaversenyzésért.

„Nagyon nehéz döntés volt, hiszen bár az idei szezonban a pályaversenyzés az elsődleges, mégis fájó szívvel hagyom ki a Székesfehérvár Rallye-t. A magyarországi ralifutamoknak fantasztikus hangulatuk van, közel kerülünk a szurkolókhoz. Ebben az évben viszont, ahogy említettem is, a gyorsasági az elsődleges, úgyhogy szerdán indulok is Poznanba. A raliautóm viszont nem marad üresen, hiszen a csapatfőnököm, Jobbágy Ákos ül majd be, navigátora pedig a Kia Magyarország ügyvezető igazgatója, Nagy Norbert lesz. Biztos vagyok benne, hogy profin mennek majd. Rám ezalatt a poznani pálya vár, ahol a csapattársammal, Bernula Pistivel együtt nehéz dolgunk lesz, mert a lengyelek hazai pályájukon mindig meg akarják mutatni, hogy ők a legjobbak, sokkal többet vállalnak a szokásosnál. A Simhouse-nak köszönhetően viszont szimulátorral készültem a pályára, úgyhogy magabiztosan indulok Lengyelországba.”

vogel_r2_teszt.jpg

Ahová már szinte haza jár Vogel Adrienn, nemrég ugyanis az M-Sport meghívására az új R2-est tesztelhette –szintén Lengyelországban, Krakkó közelében. A fantasztikus lehetőséggel nemcsak a magyar autóversenyző, hanem az M-Sport gyári mérnöke is elégedett volt.

„Zárt pályán próbálhattam ki az új autót, ami a régi R2-eshez képest kicsit szélesebb nyomtávval és hosszabb tengelytávval rendelkezik. 200 lóerős a motorja a régi R2-es 180 lóerős teljesítményéhez képest. Nagyjából a harmadik körtől határra tudtam tenni az autót, sikerült gyorsan felnőni hozzá. A gyári mérnök a telemetria elemzésekor azt mondta, hogy a férfiak nyolcvan százalékánál pontosabban váltok. A többieknek a fülem hallatára csak annyit mondott az eredményemről, hogy ‘she is crazy’, úgyhogy ez alapján azt gondolom, elégedettek voltak a teljesítményemmel. Nagyon köszönöm a lehetőséget az M-Sportnak!”

Vogel Adrienn következő versenyhétvégéje június 8-9-én lesz a Kia Platinum Cuppal Poznanban.

Fotó: Vogel Adrienn

Forrás: Yellow Flag Media

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4214878026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása