F2 - LATIFI- ÉS DE VRIES-GYŐZELMEK BARCELONÁBAN
Forma-2 2019: Barcelona - Szabadedzés, Időmérő edzés, Főfutam, Sprintfutam

am1t9392.jpg

Nicholas Latifi Bahrein és Baku után Barcelonában is tudott nyerni egy futamot, aminek köszönhetően meglógott az összetett élén. S míg a Williams tesztpilótája tündököl, De Vries is megszerezte első győzelmét, amióta visszatért az ART csapatához.

Ezúttal nem volt szünet a Forma-2-esek számára, Baku után Barcelonába is elkísérték a Forma-1, azaz a királykategória mezőnyét.

A pénteki szabadedzésen Luca Ghiotto, az UNI-Virtuosi Racing pilótája egy elsőséggel próbálta feledtetni a nem éppen gyümölcsöző azeri hétvégét. Még 25 perc volt hátra a tréningből, amikor átvette a vezetést, 6 perccel később viszont 1:29.462-re javította a köridejét, amivel legyőzhetetlennek bizonyult. A bajnokság éllovasa, Nicholas Latifi lett a második Ghiotto mögött a DAMS-szal, a premás Sean Gelael pedig a harmadik. Nem úsztuk meg a piros zászlót a 45 perces edzés folyamán, ugyanis annak harmadánál a Sauber Junior Team amerikaija, Juan Manuel Correa a sóderágyba tette autóját.

am1t9580.jpg

Az edzésnapon Ghiotto volt a leggyorsabb. | Fotó: FIA Formula 2 Media

Nem úgy tűnt eredetileg, hogy folytatódhat Ghiotto diadalmenete: az olasz eleve később gurult pályára, mint a többiek, aztán az első körök is igencsak küzdelmesre sikeredtek a számára. Mindennek ellenére Ghiotto összerakott egy 1:28.492-es kört, amivel csak századokkal maradt el Jack Aitken addigi leggyorsabb idejétől.

A Campos Racing britje egyedi stratégiát követetett, merthogy a második csörtébe már 10 perccel az időmérő leintése előtt belevágott – így értelemszerűen számára hamarabb véget is ért a körözés. 51 ezredet tudott javítani a hajrában, de ez nem volt elegendő ahhoz, hogy az élen tudjon maradni.

A hajrá kezdetén Latifi tört az élre 1:28.212-vel, de hasonlóan jó köröket produkált Nyck de Vries (ART Grand Prix) és Guanyu Zhou (UNI-Virtuosi Racing) is – a kanadai az időmérőt követően így is panaszkodott a körére, mert állítása szerint sokkal jobban is sikerülhetett volna, ha nem hátráltatják fékproblémák.

Latifinek végül be kellett érnie a második hellyel, ugyanis a pole Ghiottóé lett, aki a végén odapörkölt egy 1:28.031-es körrel. Csapattársa, Zhou még feljött harmadiknak, megelőzve De Vries-t és Aitkent. Callum Ilott (Sauber Junior Team) lett a hatodik, Latifi csapattársa, Sérgio Sette Câmara és a tridentes Ralph Boschung előtt. A TOP-10 Dorian Boccolaccival (Campos Racing) és a premás Mick Schumacherrel lett teljes.

Csakhogy az első futam rajtsorrendje nem egyezett az időmérő eredményével, mivel mindkét camposos versenyzőt hátrébb sorolták 3-3 hellyel a rajtrácson, ugyanis kiderült, hogy a szabadedzésen a padlólemez nem volt megfelelő az előírtaknak – ezzel Aitken a nyolcadik, Boccolacci a 12. helyre esett vissza.

Formula 2 on Twitter

⚠️SAFETY CAR DEPLOYED (LAP 2/37) That was an action-packed first lap to say the least - let's unpack it , shall we? Giuliano Alesi spun off into the gravel and is our first retirement #SpanishGP �� #F2

Formula 2 on Twitter

A first lap collision after starting on pole is FAR from ideal... And yet, @luca_ghiotto still managed to recover to P4 �� #SpanishGP �� #F2 https://t.co/KRNzgHVc0T

A főfutamon a piros lámpák kialvását követően Zhou bombarajtot vett, és azonnal az élre állt, azonban már az első kör végén jött a biztonsági autó. Előbb Giuliano Alesi és Mick Schumacher ütköztek a 5-ös kanyarnál, majd a 10-es kanyarnál Dorian Boccolacci akadt össze a borzalmasan rajtoló Ghiottóval – Alesi Tridentje ottmaradt a pálya közepén, míg Schumacher egy jobb hátsó defekttel, Ghiotto pedig egy törött első szárnnyal vette a boksz felé az irányt.

Az újraindítást követően Zhou az elsők között jött ki a boxba, hogy keményebb gumikra váltson; a kínai lépésére azonnal reagált Latifi, két körön belül pedig De Vries és Aitken is a gumifrissítés mellett döntöttek. A korai kiállásoknak köszönhetően Ralph Boschung állt az élre, de a carlinos svájci versenyzőt kisvártatva maga mögé utasította Anthoine Hubert (BWT Arden) és Jordan King (MP Motorsport) is – ők ketten tűntek a leginkább versenyképesnek az alternatív stratégiát választók közül.

Formula 2 on Twitter

Race. Winning. Move. � @gyzhou_33 put up a brave fight, but couldn't prevent @NicholasLatifi from seizing the lead on the way to his third win of 2019 #SpanishGP �� #F2 https://t.co/1b3WBNQ1PE

Hubert és King csak négy körrel a leintés előtt ejtették meg kötelező boxkiállásukat, miközben az élen Zhou-ra folyamatosan zárkózott fel Latifi – az utolsó 10 körbe megérkezve a tették mezejére is lépett a kanadai, s a külső íven körbeautózta a Renault ifjoncát.

A leintésig Latifi megnyugtató előnyre tett szert, így idei harmadik győzelmét könyvelhette el. A második hely sorsa pedig az utolsó körökben dőlt el csak, mivel Aitken is utolérte Zhou-t, sőt meg is előzte, de a kínainak ennek ellenére meglett az első dobogós helyezése a Forma-2-ben. Csapattársa, Ghiotto kísérte célba a Forma-3-as Európa-bajnoki futamgyőztest, egy egészen bravúros felzárkózást követően.

am1t1545.jpg

Latifi idén harmadjára nyert az F2-ben. | Fotó: FIA Formula 2 Media

De Vries-t intették le ötödikként, Hubert pedig a hatodik helyen látta meg a kockás zászlót, Kinggel a nyomában. Mind a francia, mind a brit az utolsó körben talált utat Ilott mellett, aki így nyolcadikként zárt, és még a fordított rajtrácsos pole-t is megszerezte. Az utolsó pontszerző helyeken Gelael és Boschung zártak.

Sokáig esélyesnek tűnt a dobogóra Nobuharu Matsushita is többek között, de kiállása után nem tudta tartani a tempót az élmenőkkel, aminek következtében egészen a 11. helyig esett vissza. Mick Schumacher a verseny közben sem maradt ki a csatákból, Juan Manuel Correával is összeakasztotta a bajuszát, aminek eredményeként a Sauber Junior Team pilótája pályán kívülre került a 15-ös kanyarnál, a németet pedig a 15. pozícióban intették le.

Nikita Mazepin és Sette Câmara sem jutottak el a kockás zászlóig – előbbi autója négy körrel a vége előtt lassult le, míg a brazil feladta az egyébként is gyötrelmes futamát, ugyanis addigra már egy áthajtásos büntetésen is túl volt, amiért korábban a megengedettnél gyorsabb vezetett a boxutcában.

A főfutam végeredménye:

Formula 2 on Twitter

RACE CLASSIFICATION We don't know how to sum that one up! �   Latifi and Aitken's form Zhou's maiden podium Ghiotto's Pole-P19-P4 recovery Hubert's surging P15-P6 race Ilott's first F2 points and reverse-grid pole We hope you enjoyed it as much as we did! #SpanishGP �� #F2

Anthoine Hubert hasonlóan jó rajttal vette át a vezetést a harmadik helyről indulva a fordított rajtrácsos sprintversenyen, mint tette azt Zhou a főfutamon, sőt még De Vries is átlépte az első sorban beragadókat, Ilottot és Kinget.

Formula 2 on Twitter

The move that saw @nyckdevries out in front in Barca ☝️ #SpanishGP �� #F2 https://t.co/xR1WHpXFZC

A biztonsági autó azonnali pályára lépését ezúttal sem úsztuk meg, ugyanis Nobuharu Matsushita alatt kigyulladt a Carlin-Dallara, így a 10-es kanyar kijáratánál félre kellett húzódnia. Nem sokkal később ismét érvénybe léptek a zöld zászlók, az újraindításnál pedig Hubert-nek védekeznie kellett De Vries-szel szemben. Először még vissza tudta verni a támadást a regnáló F3-as bajnok, de amint lehetett aktiválni a DRS-t, mert nem volt ellenszere De Vries ellen, így az ART Grand Prix hollandja a 8. körben elvette tőle az első helyet a célegyenes végén.

De Vries pedig a folytatásban senkitől sem zavartatva tudott autózni az élen, végül bő 3 másodperces előny birtokában kapta meg a kockás zászlót, ezzel első győzelmét aratta, amióta újra a franciák színeiben versenyez.

_r3i7266.jpg

De Vries az ART Grand Prix-vel is nyerni tudott az F2-ben. | Fotó: FIA Formula 2 Media

Korántsem volt ennyire egyértelmű a második hely sorsa. A 11. körben Ilott visszaszerzett egy pozíciót Hubert-rel szemben, de a verseny utolsó szakaszában Ghiotto mindkettőjüket megelőzte, így ő lett a második, de Ilott így is megszerezte első dobogós helyezését.

Negyedikként Zhou-t intették le, miután az utolsó körben még ő is utat talált Hubert mellett, az utolsó pontszerző helyeket pedig Latifi, King és Aitken csípték el. Igaz, eredetileg Schumacher ért célba a nyolcadik helyen, de kapott egy 5 másodperces időbüntetést, amiért levágta a 2-es kanyart az Aitkennel vívott csatája alatt, így csak a 12. pozícióban végzett, ami egyúttal azt is jelentette, hogy pont nélkül zárt a katalán pályán.

A sprintfutam végeredménye:

Formula 2 on Twitter

SPRINT RACE CLASSIFICATION Here's how they crossed the line in Sunday morning's fight to the flag � #SpanishGP �� #F2

Két hét múlva a Monacói Hercegségben folytatódik a 2019-es szezon. A folytatást viszonylag megnyugtató, 26 pontos előnnyel várja Latifi, őt Ghiotto követi az összetettben, akitől további 4 egységgel van lemaradva De Vries és öttel Aitken.

Nyitókép: FIA Formula 2 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1214828102

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása