F1: Eltűnhetnek a szarvasagancsok a Haas-Ferrarikról

Pert veszített az amerikai F1-es csapat főtámogatója, a Rich Energy egy kerékpárgyártóval szemben, mégpedig jogosulatlan logóhasználat címszó alatt.

d6yaosjxsaegb2m.jpg

2016 óta tartó fennállása során először van főtámogatója a Haas F1 Teamnek a Rich Energy révén. Azonban úgy tűnik, hogy az energiaitalgyártó nem annyira makulátlan, mint azt sokan gondolnák.

Történt ugyanis, hogy a Whyte Bikes kerékpárgyártó-vállalat beperelte a Rich Energyt, mivel állítása szerint az egy az egyben lemásolta azt a logót 2015-ben, amit a brit cég még 2008-ban tervezett, és azóta is használ.

A szarvasagancsot formáló embléma feltűnt a gyártó fémdobozai mellett a Haas 2019-es autóján, valamint Romain Grosjean és Kevin Magnussen bukósisakján is. Ám a továbbiakban már nem használhatják ezt a cégért a Rich Energynél azon bírósági döntés értelmében, amely ellen már tervezik benyújtani a fellebbezést.

Azt még nem tudni, hogy ez a jogi hercehurca lesz-e bármilyen hatással is a kannapolisi alakulat idei dizájnjára – ennek kapcsán még a Haas szóvivője sem tudott érdemi információval szolgálni a motorsport.com megkeresésére.

Fotó: Haas F1 Team / Twitter

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6914827188

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása