ETRC: Kiss Norbi új csapattárssal és régi kollégáival folytatja

Jelentős változásokról adott számot a magyar sajtó képviselőinek Kiss Norbert, a Kamion Európa-bajnokság kétszeres győztese, bő két héttel a 2019-es szezon kezdete előtt. A legszámottevőbb újdonság a tavalyi évhez képest kétségkívül az, hogy a tankpool24 Racing már nem Németországban, hanem Magyarországon készíti fel két Mercedesét a versenyekre.

img_8617.jpg

Csütörtökön délelőtt, egy sajtótájékoztató keretében – amire a Braking News Motorsport is hivatalos volt – Kiss Norbert bejelentette, hogy több minden is változott a 2018-as idényhez viszonyítva.

Először is, az idei évben már nem Németországban készíti fel a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző Mercedesét csapata, a tankpool24 Racing, hanem már egy magyarországi műhelyben, amely Kecskeméten található, közel az ottani Mercedes-gyárhoz – az itteni tevékenység az alváz, a futómű, a kormányzás, a fékek és a hűtés fejlesztésére fog összpontosulni. A motorfejlesztésért azonban a továbbiakban is a német AKKA cég lesz a felelős.

Magyar szakemberekkel fegyverkezett fel a tankpool24. | Fotó: Kováts Olivér

A szombathelyi versenyző dolgát tovább könnyíti, hogy a gárda személyzete négy magyar szakemberrel bővült. Közülük minden bizonnyal Bakó Csaba neve csenghet a leginkább ismerősen, hiszen ő volt Kiss versenymérnöke többek között a bajnoki években, még az OXXO Racing Team csapatánál – hozzá csatlakozott még Széll Imre, Mérei Ákos, valamint Remetehegyi László.

„Markus Bauer csapattulajdonossal sokat egyeztettünk télen, kerestük a tanulságokat az elmúlt évről. Arra jutottunk, hogy változtatni kell a koncepción, a csapat struktúráján, tavaly ugyanis egy állandó szerelő készítette fel a két kamiont, a másik három szerelőnk mellékállásban dolgoztak a versenyhétvégéken. Éreztük, hogy ezen változtatni kell, de meglepett Markus Bauer ötlete, mikor azt javasolta, hogy legyen Magyarország az autók felkészítésének helyszíne, és végezzék a munkát magyar szakemberek”

– mesélte a tavalyi évet a harmadik helyen záró Kiss, hogyan is jött annak az ötlete, hogy magyar mérnököket és szerelőket alkalmazzon német csapata, majd hozzátette, hogy nem is kellett sokat töprengenie azon, hogy kiket válasszon:

„Azonnal felvettem a kapcsolatot a korábbi mérnökömmel, Bakó Csabával, akivel a két Európa-bajnoki címet megnyertük. Rögtön igent mondott, ahogy régi szerelőm, Széll Imi is. Újonnan csatlakozik hozzánk egy lelkes szakember, Mérei Ákos, valamint nem állandó tagként Remetehegyi László is velünk tart idén. Mindannyian remek szakemberek, akik ugyanúgy akarják a sikert, mint én.”

A sajtótájékoztatón Kiss Norbi kamionját is láthattuk. | Fotó: Kováts Olivér

S ha már szóba került a siker, természetesen kitért az idei céltűzésekre. Reméli, hogy az idei év más lesz az előző szezonokhoz képest, már csak azért is, mert 2016 és 2018 között nem sikerült teljesíteni azt a hároméves tervet, aminek keretében a végső célt az Európa-bajnoki cím újbóli megnyerése jelentette volna:

„Ezen a téren is történt előrelépés télen, de motorerőben még mindig hátrányban vagyunk a többiekkel szemben. Továbbra is a régi motor fejlesztésén dolgoznak, reméljük, hogy lesz lehetőségünk egy új versenymotor építésére is. Május közepén itthon tesztelünk, május utolsó hétvégéjén jön a szezonnyitó hétvége Misanóban, júniusban pedig a magyar közönség előtt állhatunk rajthoz a Hungaroringen. Nagyon várom, hogy kezdődjön a szezon, úgy érzem, idén minden adott a tavalyinál is jobb teljesítményhez.”

img_8595.jpg

Az újonc Citignola lesz Kiss Norbi új csapattársa. | Fotó: Kováts Olivér

Az új szezonhoz pedig új csapattárs is dukál: André Kursim és Stefan Faas után Fabio Citignola lesz Kiss társa. Személyében egy olasz gyökerekkel rendelkező németet köszönthetünk, aki a túraautózás világából érkezett. Igaz, csak tavaly kóstolt bele az autóversenyzés világába: elsősorban a közép-európai Renault Clio-kupában indult – aminek összetett értékelését a 8. helyen zárta –, továbbá négy hétvégén rajthoz állt a korábban Keszthelyi Vivient is a sorai közt tudó Audi Sport Seyffarth R8 LMS Cup-ban. Mindkét szériában egyszer állhatott dobogóra, így a kamion Európa-bajnokság új kihívás lesz a számára.

„Nagyon örülök annak, hogy a tankpool24 színeiben versenyezhetek és Norbi csapattársa lehetek, hiszen nagyon tapasztalt, ebből adódóan pedig jó tanárom lesz, ebben biztos vagyok. Már nagyon várom a kamion Európa-bajnokságban rám váró küzdelmeket. Remélem, hogy a szezon folyamán amilyen gyorsan csak lehet, fel tudom venni a ritmust, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújthassam.”

img_8629_1.jpg

A mester és tanítványa. | Fotó: Kováts Olivér

Május 25-26-án, az olaszországi Misanóban rajtol el a 2019-es ETRC-szezon, majd a Hungaroringen és a Slovakia Ringen teszi tiszteletét a mezőny.

Facebook-oldalunkon egy átfogóbb galériát is közzétettünk.

Nyitókép: Kováts Olivér

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1414817104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása