A GYŐZELEM KAPUJÁBAN FÜSTÖLT EL TIM GÁBOR

tim_miskolc_2019_0096.jpg

Száz százalékos teljesítménnyel érkezett Miskolcra Tim Gábor, maximális pontszámmal vezette a Rallye2 bajnokságot. Timár Tamás navigátorával megnyerték a szezonnyitó Eger Rallye-t, így bizakodva várták a 2019-es bajnokság második fordulóját. Az autójuk motorja azonban a verseny vége előtt felrobbant, így vezető helyről estek ki a Miskolc Rallye-n.

Az Eger Rallye rendkívül sikeresen zárult a többszörös bajnok Tim Gábor számára, az Opel Adam R2-vel megnyerték a versenyt abszolút és kategória értékelésben, sőt a powerstage-n is a legjobbak voltak, plusz 5 pontot zsebeltek be ezzel. A Rallye2 bajnokság második versenyére Miskolcon került sor.

A Rallye2 mezőnyének pénteken egy prológot, majd szombaton nyolc szakaszt kellett teljesítenie, Miösszesen több mint 100 versenykilométerrel. A Tim-Timár páros jól kezdett, végig élmezőnybe autózva a 60 indulóból, taktikusan lépkedve előre. Az első négy gyorsasági szakasz után már az élen álltak, sőt megnyerték az 5. gyorsaságit is, közel fél percre növelve az előnyt az első helyen.

Tim Gábor - Timár Tamás - Miskolc Rallye kiesés, tűz

Sajnos az első helyről voltunk kénytelenek feladni a Miskolc Rallye-t. Tim Gábor hivatalos Youtube csatornája. http://timgabor.hu/ https://www.facebook.com/timgabor/

A hatodik gyorsasági szakaszon azonban nem érkezett meg a piros Opel a célba. A páros motorja a szakasz közepénél váratlanul, minden előjel nélkül felrobbant, majd lángra is kapott. A lángokat ugyan eloltották, de a versenyt fel kellett adniuk.

"Nagyon bosszantó ez a kiesés, mert már jelentős előnyünk volt és kezünkben volt az irányítás. A verseny elején jól váltogattuk a gumikat, jól reagáltunk az esőre, majd a felszáradó pályára.

Növeltük a tempót, kiadtunk magunkból mindent amit lehetett. Azonban az Opel motorja nem így gondolta és kilehelte a lelkét.

tim_miskolc_2019_0053.jpg

Ez már a tartalék motorunk volt, és sok versenykilométer volt benne, de még bírhatott volna egy kicsit. Most gyulladt ki alattam először autó, és remélem utoljára. Nincs más hátra, le kell szegnünk a fejünket és a következő versenyre még jobban kell koncentrálnunk. Nyerni megyünk Székesfehérvárra"  – nyilatkozta Tim a verseny után.

A Rallye2 bajnokság most egy kényszerpihenőt tart, mert az Iseum Rallye elmarad. A folytatás júniusban Székesfehérváron.

Fotó: Tim Gábor média

Forrás: Tim Gábor média / Bende Imre

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2614799880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása