F1 - VETTEL KEMÉNYEBB GUMIKON IS BEHÚZTA A KÍNAI NYITÁNYT
Forma-1 2019: Kínai Nagydíj - 1. szabadedzés

gp_di_cina_2019_gioved.jpg

A bahreini fiaskó után magabiztosan kezdett a négyszeres világbajnok a sanghaji pályán, ahol még a keményebb gumikon is két tizedet vert Lewis Hamiltonra és a Mercedesre.

Magyar idő szerint a péntek hajnali órákban került sor az 1000. Forma-1-es hétvége, a Kínai Nagydíj első szabadedzésére. A 90 perces gyakorlás a Ferrari fölényét hozta, ugyanis Sebastian Vettel és Charles Leclerc az első és a harmadik helyen zártak, közéjük pedig Lewis Hamilton ékelődött be a második helyre kéttizedes lemaradásban.

A Bahreini Nagydíjon újabb megforgásával egy biztos dobogós eredményt eldobó német 1:33.911-es körrel zárt az élen, noha a keményebb C3-as gumikon futotta meg leggyorsabb körét, akárcsak monacói csapattársa, aki kis híján beférkőzött Hamilton elé úgy, a Mercedes-pilóta a lágy gumikon érte el legjobb időeredményét.

Leclerc-t Max Verstappen követte a negyedik helyen a Red Bull-Hondával, megelőzve Valtteri Bottas Mercedesét. A középmezőny legjobbja ezúttal Daniel Ricciardo lett, aki a Renault-val legyőzte a holland pilóta újdonsült csapattársát, Pierre Gaslyt. A 2016-os GP2-bajnok francia majdnem két tizedet kapott elődjétől, továbbá boxutcában való gyorshajtást egy pénzbírságot is begyűjtött.

Formula 1 on Twitter

Lance Stroll takes a less-than-ideal line through the final corner � #ChineseGP �� #Race1000

Az első tíz helyezett sorrendje Daniil Kvyattal (Toro Rosso), az edzés egyetlen komolyabb hibáját egy megpördülés formájában bemutató Lance Stroll-lal (Racing Point) és Romain Grosjeannal (Haas) egészült ki.

Nagyon szorosnak bizonyult a középmezőny, Ricciardót és a 17. helyen végző Sergio Pérezt mindössze szűk fél másodperc választotta el.

Nem indult jól az idény harmadik hétvégéje az Alfa Romeo számára, mivel Kimi Räikkönen csak a tizenötödik lett, míg Antonio Giovinazzi erőforrásproblémák miatt mért kört sem tudott futni.

A Williams pedig szokás szerint a lista alján zárt, jelentős lemaradással – Robert Kubica a gyorsabb FW42-es volánjánál több mint egy másodpercet kapott Pereztől.

8 órától a második edzéssel folytatódik a kínai hétvége programja.

Az első szabadedzés végeredménye:

Formula 1 on Twitter

Full classification from our first 90 minutes of action in Shanghai � #ChineseGP �� #Race1000

Fotó: formula1.ferrari.com

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr114759472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása