Csak a Mercedes maradt ki a sorból, többen pedig máris a büntetés kapujába kerültek.
Mint az ismeretes, Charles Leclerc drámai módon vesztette el élete első Forma-1-es győzelmét két héttel ezelőtt, Bahreinben, ugyanis a belsőégésű motorban egy korábban még nem látott meghibásodás az utolsó körökben 6 másodperccel lassította vissza körönként.
A monacói autójában Sanghajban, az első edzésen máris az ominózus alkatrész üzemelt, azonban a motorkomponens-cserét így sem úszta meg. Leclerc ugyanis új vezérlőelektronikát kapott, akárcsak csapattársa, Sebastian Vettel, valamint a Haas versenyzői, Romain Grosjean és Kevin Magnussen.
Évente pedig csak két egység használható fel büntetlenül ebből a komponensből, vagyis amennyiben a négy versenyző közül valamelyiknek új vezérlőelektronikára lesz szüksége, az automatikusan rajtbüntetést von maga után. Az Alfa Romeo pilótái nem kapták meg az új fejlesztést.
Mindeközben immár valamennyi Renault-erőforrással szerelt autóba új MGU-K, azaz mozgásienergia-visszanyerő rendszer került be az előző két hétvége során felmerült műszaki fiaskókat – köztük a gyári Renault bahreini dupla betlijét – követően, amit Carlos Sainz Jr. még Bahreinben megkapott.
Nico Hülkenberg Renault-jába pedig új belsőégésű motort, turbófeltöltőt és MGU-H-t, vagyis hőenergia-visszanyerő rendszert is beszereltek.
A Hondánál is meg kellett ejteni egy cserét, méghozzá az elsőt 2019-ben: Daniil Kvyat Toro Rossójába új belsőégésű erőforrást helyeztek be az első szabadedzést követően egy az alatt észlelt hiba miatt.
Fotó: formula1.ferrari.com, Renault Media, Getty Images / Red Bull Content Pool
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.