TCR EU - COMTE ÉS A DG SPORT VISSZATÉR EURÓPÁBA

1cf59c2434fab6a2614873f8a4643c9d.jpg

A minap bejelentették, hogy egy ex-WTCR-pilóta mellett egy olyan csapattal is bővül a mezőny, amelyet tavaly szintén a világkupa rajtrácsán láthattunk.

Mint az ismeretes, távozott a WTCR-ből a Peugeot az idei szezont megelőzően az ottani szerepléssel járó magas költségek miatt, és egyébként is úgy látják a franciák, hogy a tavalyi év jól sikerült, ami a promóciót illeti.

Ez azt jelenti, hogy ha akadt volna olyan csapat, amely vállalja, hogy kvázi a saját szakállára, privát alakulatként futtatja a 308TCR-ket, annak nem lett volna semmi akadálya. Azonban a világkupa mezőnye tele van „gyári” privát alakulatokkal, azaz komolyabb tőke és technikai stáb nélkül aligha lehetne felvenni velük a kesztyűt.

A Peugeot távozásával pedig veszélybe került a DG Sport Compétition és Aurélien Comte jövője a nemzetközi túraautózásban. Végül az utolsó pillanatokban, három héttel a szezon kezdete előtt a belga csapat megerősítette, hogy idén a TCR Európa-kupában indul a francia versenyzővel, aki tavaly a zandvoorti hétvégén felállhatott a dobogó legfelső fokára.

„Még egyszer szeretnénk köszönetet mondani a Peugeot Sportnak a belénk vetett hitért; örömmel nézünk elébe az új kihívásnak, ami ránk vár a TCR Europe-ban. A holtszezonban jelentős fejlődésen ment keresztül az európai bajnokság, hiszen topversenyzők és -csapatok armadáját üdvözölhetjük” – nyilatkozta Christian Juspin, a DG Sport csapatfőnöke.

„Nem lesz könnyű dolgunk, de ismerjük már a Peugeot 308TCR-t, akárcsak versenyzőnket, Aurélien Comte-ot, továbbá műveleti mérnökünkkel, Jérôme Dadoumont-nal és technikai igazgatónkkal, Lionel Hansennel is folytatjuk az együttműködést.”

Juspin elhintette azt is, hogy a szezont még több teszt előzi meg, illetve azt, hogy a gárda egy második Peugeot-t is csatasorba állíthat, amennyiben talál hozzá versenyzőt.

„Viszonylag későn állt össze az idei program, de ez sem gátol meg abban, hogy maximális motiváltsággal vágjak neki a szezon. Ilyenkor pedig a cél mindig a győzelem. Habár alázatosnak kell lennünk, ugyanis a TCR Európa-kupában idén nagyon sok jó pilóta fog versenyezni, így legalább annyira kemény feladat lesz bizonyítani, mint anno a WTCR-ben”

– kommentálta a hír Comte, aki a 2017-es, egyfordulós Európa-bajnokságot megnyerte a DG Sport színeiben.

Fotó: Clement Marin / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7614752741

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása