WTCR - A LYNK & CO-T ÉS A HYUNDAIT SEM KÍMÉLTÉK A BOP-KIOSZTÁSNÁL

track_cyan_test_mantorp_181022_0445_1.jpg

Csütörtökre virradóan, a WTCR médianapját követően nyilvánosságra hozták a TCR-autók 2019-re érvényes BoP-értékeit, amiknek értelmében az új Lynk & Co 03 TCR lesz a legnehezebb a WTCR-szezon kezdetén.

Ahogyan az már az előző években is volt, a hasmagasság, a tömeg és a motorerő módosítgatásával lőtték be a Balance of Performance, azaz a teljesítménykiegyenlítő-rendszert. A közzétett listából kivehető, hogy a Hyundai autói – az i30 N TCR és az amerikai TCR-szériákba szánt Veloster N TCR – mellett a WTCR-hez újonnan csatlakozó Lynk & Co-t is komolyan vissza kellett fogni; mindhárom autó motorerőjét 97,5%-ra szabályozták le.

A Hyundaiok hasmagasságát – a tavalyi idényhez hasonlóan – 90 mm-ben határozták meg, míg a Lynk & Co 03 TCR esetében ez az érték 10 mm-rel kevesebb. Ami a pluszsúlyokat illeti, a Hyundai Veloster N TCR-ral szemben voltak a legkevésbé kegyesek, ugyanis 40 kilót kapott grátiszba. Eközben a Lynk & Co 30, az i30 N TCR pedig 10 kilóval gyarapodott.

Valamelyest fellélegezhet a Honda, így Tassi Attila is többek között, mivel a Type R FK8 TCR motorereje újra 100%-os azt követően, hogy a tavalyi évben csak 97,5%-os lehetett – a japánok autójának BoP-pluszsúlya megegyezik a Hyundai i30 N TCR-ral, viszont 1 centiméterrel alacsonyabban fekszik.

A Volkswagen Csoport autói nagyjából azonos paraméterekkel vághatnak neki az idénynek; 70 milliméteres hasmagassággal és 100%-os motorerővel, az egyedüli eltérés a BoP-súlyt érinti, ami az Audi esetében -10, a Volkswagenében -20, a Cupráéban pedig -30 kiló.

Az Alfa Romeo új autója, a Giulietta Veloce ígéretesnek tűnik, ugyanis a delegáltak 80 mm-es hasmagasságot és -20 kilós BoP-ballasztsúlyt, illetve 100%-os motorerőt határoztak meg. Ezzel szemben elődje, a Giulietta TCR hasmagasságát 10 milliméterrel, tömegét pedig 40 kilóval csökkentették az előző szezonhoz képest.

A TCR-autókra vonatkozó 2019-es BoP-táblázat:

TouringCarTimes on Twitter

The Balance of Performance measures #WTCR #TCRSeries

Fotó: Daniel Ahlgren / Cyan Racing Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9914725269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása