F1 - KIDERÜLT, MEKKORÁK A KÜLÖNBSÉGEK A 2019-ES PIRELLI-GUMIK KÖZÖTT

barcelona-t01-thursday1-275415.jpg

A Forma-1 hivatalos gumibeszállítója által kiszivárogtatott információk szerint a leglágyabb és a legkeményebb gumikeverék közötti különbség akár a három másodpercet is megközelítheti.

A Pirelli a Liberty Media kérésére az idei évre módosított a gumik elnevezésén, s habár ennek a célja az egyszerűsítés volt, pont az ellenkezőjét érték el ezzel a húzással. Annyi a lényeg, hogy ötre csökkentették a slick gumikeverékek számát, jelölésüket pedig egy C1-től C5-ig terjedő skálával oldották meg.

Azonban ezek közül egy-egy hétvégén csak hármat láthatunk majd, ahogyan az eddig is volt, amik viszont mostantól lágy, közepes és kemény neveken fognak futni, ezzel kiirtva a hiper, ultra és szuper előtagokat.

A 2019-es szezont megelőző tesztek fele pedig a csütörtöki nap végeztével le is csengett, amit követően a Pirelli közzétette az első kalkulációkat, ami a gumikeverékek között lévő, időbéli differenciát illeti, de az olasz-kínai gumicég hangsúlyozta, hogy az adatok igazán a második négynapos sorozat után lesznek mérvadóak.

A C1 és a C2 jelölésű gumik között az eddigi adatok alapján nagyságrendileg 0,8-1 másodperc van – ugyanakkor Mario Isola, a Pirelli versenyrészlegének menedzsere kiemelte, hogy a legkeményebb gumik számára nem éppen ideálisak a hideg időjárási körülmények.

„Ezen körülmények között a C1 túlságosan kemény, mert túlságosan hideg van. Számításaim szerint a C1 jobban fog működni akkor, amikor már a versenyre kerül sor itt, és közelebb is lesz a C2-höz” – fogalmazott.

A C2-t és a C3-at a Pirelli számításai szerint 7 tizedmásodperc választja, míg a C3 és a C4, valamint a C4 és a C5 között is 6 tizedmásodperc a különbség. Mindez azt jelenti, hogy a legkeményebb és a leglágyabb gumi között nagyságrendileg 2,7-2,9 szekundum a differencia.

A 2019-es gumikeverékek közötti időkülönbségek:

Gumikeverékek

Időkülönbségek

A C1 és a C2 között

0,8-1 másodperc

A C2 és a C3 között

0,7 másodperc

A C3 és a C4 között

0,6 másodperc

A C4 és a C5 között

0,6 másodperc


Isola szerint ezek a különbségek megfelelnek a Pirelli elképzeléseinek, ugyanis „a pálya nem igazán hosszú, így a 0,7 másodperc jó számnak számít figyelembe véve azt, hogy a cél a 8-9 tizedmásodperc volt, ami így egy hosszabb pályán meg is valósulhat”.

„A C5-ös gumi pedig nem is erre a típusú pályára lett kitalálva, így egy kicsit szenvedést jelent nekünk, hogy össze lehessen rakni egy-egy gyors kört. Barcelonában egyébként is nehéz egy kört menni a C5-tel, mert a pálya agresszívabb és az aszfalt is keményebb, mint egy éve ilyenkor” – tette hozzá.

Fotó: Pirelli F1 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1114642080

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása