WRC - TÄNAK FÖLÉNYESEN HÚZTA BE A SVÉD RALIT, OGIER ELVÉRZETT
WRC 2019: Svéd Rali (összefoglaló)

wrc_2019_rd2_268.jpg

Az élmenők közül csak Ott Tänak és Thierry Neuville maradtak fenn a rostán – azonban előbbi fölényesen győzelmét az ég egy adta világon senki és semmi sem veszélyeztette. Az észt pilóta ezzel a bajnoki összetettben is az élre tört.

Három hétnyi szünet után, Svédországban folytatódott a rali-világbajnokság (WRC) 2019-es szezonja. Meglepetésekben pedig nem volt hiány az idény második versenyén, ugyanis az élmenők hullottak, akár a legyek, ennek eredményeként pedig egy jó ideig az évadnyitón még szenvedő M-Sport-Forddal Teemu Suninen vezetett. Ám a kilencedik szakaszon Tänak a Toyotával átvette a vezetést, a tizediken pedig csúnyán összetörte az autóját a finn, aki így kiállni kényszerült.

A szombati nap folyamán az észt versenyző kényelmes előnyre tett szert, amit már nem engedett ki a kezéből – ezzel Tänak az idei szezonban és egyben Svédországban is az első győzelmét aratta, pályafutása során pedig a hetedeiket. Esapekka Lappi a Citroënnel lett a második, Thierry Neuville a kiegyensúlyozott teljesítményének köszönhetően behozta harmadiknak a Hyundait – sokáig fej-fej mellett haladt Lappival Neuville csapattársa, Andreas Mikkelsen, azonban a norvég felejthető vasárnapot zárt, így csak negyedikként rangsorolták.

wrc_2019_rd2_296.jpg

Viszont Mikkelsennek még így is van oka az örömre, mert 2,8 másodperccel a fordos Elfyn Evans előtt tudott zárni, akit a toyotás Kris Meeke követett a hatodik pozícióban. Sébastien Loeb, a sorozat kilencszeres világbajnoka ezúttal nem érezte annyira a ritmust, hetedikként végzett, megelőzve a hazai és karrierje második futamán induló Pontus Tidemand Fordját.

A regnáló bajnok, a monte-carlói versenyt győzelemmel záró Sébastien Ogier számára Svédországban nem tartott sokáig a diadalmenet, miután a hatodik szakaszon egy hóbucka legyőzte őt, de nem ért célba Marcus Grönholm és Jari-Matti Latvala sem. Viszont a kiesők a Rally 2-es szabályok értelmében a Power Stage-en még részt vettek, azonban ott sem talált legyőzőre Tänak, aki mögött még Neuville, Evans, Ogier és Lappi gyűjtött extra pontokat.

A WRC2-ben Ole Christian Veiby győzött a Volkswagennel az összetett-9. helyet megkaparintva, valamint Mads Østberg Citroënje előtt zárva majdnem kétperces előnnyel. Kettejük a privát Forddal a finn Janne Tuohino ékelődött be.

Két versenyhétvégét követően Tänak előnye 7 pontos Neuville-lel és 16 egységnyi Ogier-vel szemben. Most újabb három hétnyi várakozás következik, amit követően, március 7-e és 10-e között Mexikóba látogat el a mezőny.

A Svéd Rali végeredménye (TOP-20):

wrc_2019_swe.jpg

Fotó: Toyota Gazoo Racing Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9914633016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása