F1 - SILVERSTONE-BAN GÖRDÜL ELŐSZÖR PÁLYÁRA A MERCEDES JUBILEUMI AUTÓJA

lewis_hamilton_f1_grand_prix_abu_dhabi_b5hth0a5pccx.jpg

A Mercedes bejelentette, mikor és hol járatja be visszatérése utáni tizedik autóját. Azonban az esemény zártkörű lesz, még a média munkatársai sem lehetnek jelen.

Mint az ismeretes, 2010-ben tért vissza gyári csapatként a Mercedes a Forma-1-be, 2014, azaz a turbókorszak kezdete óta pedig sikert sikerre halmozott a sportágban, öt konstruktőri és öt egyéni bajnoki címet begyűjtve zsinórban.

Így már tizedik F1-es autójával fog előrukkolni idén a német manufaktúra: a W10-es kódjelű gép kapcsán a csapat szerdán be is jelentette, hogy első kilométereit február 13-án, azaz két hét múlva fogja megtenni a silverstone-i pályán.

Mercedes-AMG Petronas Motorsport

13.02.19. � #WelcomeW10

Azonban az még kérdés tárgyát képezi, hogy ekkor be is mutatják-e az autót, vagy csak egy shakedownról lesz szó. Mindenesetre az esemény zárt kapuk mögött fog zajlani, még a média munkatársai sem lehetnek jelen.

Ugyanezen a napon, Kanadában viszont bemutatót tart a Racing Point, aminek keretében lehull a lepel a csapat új nevéről és dizájnjáról. Öt nappal később, február 18-án pedig elkezdődnek az előszezoni gyakorlások Barcelonában.

A Forma-1 2019-es szezonjának legfontosabb időpontjai:

  • február 11.: Toro Rosso
  • február 12.: Renault
  • február 13.: Racing Point (csapatbemutató), Mercedes (bejáratás)
  • február 14.: McLaren
  • február 15.: Ferrari
  • február 18.: Sauber
  • február 18-21.: első előszezoni tesztsorozat Barcelonában
  • február 26. - március 1.: második előszezoni tesztsorozat Barcelonában

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr714598892

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása