IMSA - BIZTATÓAN KEZDTEK FERNANDO ALONSÓÉK DAYTONÁBAN
IMSA 2019: Daytonai 24 órás - ROAR (összefoglaló)

49404315_1863716940422308_503059237228773376_n.jpg

A hétvége folyamán lebonyolították a daytonai 24 órás verseny kollektív tesztsorozatát, a ROAR-t, és az eredmények alapján kijelenthető, hogy a Wayne Taylor Racing #10-es számú Cadillacjével Fernando Alonsóék akár erős eredményben is reménykedhetnek, miután több edzést is a frontvonalon zártak. Azonban nem lesz könnyű dolguk, ugyanis a DPi géposztályban elképesztően kiélezett a verseny, köszönhetően a Mazdák erős teljesítményének.

Péntektől vasárnapig nem kevesebb mint hét szabadedzést bonyolított le az IMSA WeatherTech SportsCar Championship mezőnye a ROAR keretein belül, amely – ahogyan az előző években is – a Le Mans-i 24 órás amerikai megfelelőjére volt hivatott felkészíteni a résztvevő csapatokat és versenyzőket. Amennyiben átfutjuk a nevezési listát, látható, hogy elég komoly sztárparádé van a floridai aszfaltcsíkon, csakhogy néhány nevet említsünk: Timo Bernhard, Felipe Nasr, Kamui Kobayashi, Christian Fittipaldi, Mike Conway, Rubens Barrichello, Helio Castroneves, Alexander Rossi, Juan Pablo Montoya, Simon Pagenaud, Earl Bamber, Joey Hand, Dirk Müller, Sébastien Bourdais, Ryan Briscoe, Scott Dixon, Davide Rigon, Miguel Molina, Jan Magnussen, Mike Rockenfeller, Tom Blomqvist, Philipp Eng, Marcel Fässler, Alex Zanardi, Paul Dalla Lana, Pedro Lamy, Mathias Lauda, Frédéric Vervisch, Markus Winkelhock, Romain Dumas, Loïc Duval, Katherine Legge, Simona de Silvestro, Nicholas Lapierre és a felsorolás végére hagytuk azt, akire kétségkívül a legnagyobb figyelem irányul: a Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso. És még annyi nevet fel tudnánk sorolni, úgyhogy nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy őrületesen erős a mezőny mind a négy kategóriában.

Pénteken a nyitótáncot, vagyis az első szabadedzést a Mazda Team Joest #77-es számú egysége zárta az élen Oliver Jarvis 1:35.989-es idejének köszönhetően, míg az #55-ös számot viselő testvérautó Olivier Pla 1:36.449-es körével a harmadik helyen végzett, szendvicsbe fogva a Wayne Taylor Racing #10-es Cadillacjét, amely Fernando Alonsóékkal, Renger van der Zande gyorsköre révén második lett. A Whelen Engineering autója Felipe Nasrékkal a negyedik, a Mustang Sampling Racingé Filipe Albuquerquéékkel pedig az ötödik helyen. A Team Penske Acurái a kategória mezőnyének második felében, a 8. és a 10. helyen kezdtek. Az LMP2-ben pedig az #52-es Mathiesen-Oreca volt az etalon Gabriel Aubry-ékkal, a GTLM géposztályban kettős Porsche elsőség született Patrick Pilet-ék és Earl Bamberék révén, a GT Daytonában meg a #33-as Wynn-Mercedes futotta a leggyorsabb kört Jeroen Bleekemolennek köszönhetően.

Az első szabadedzés végeredménye

A második edzésen viszont már Alonsóék diktálták a tempót, méghozzá Kamui Kobayashi körével, aki látszólag eléggé gyorsan tanulta a pályát, hiszen az első edzésen még körülbelül három másodperccel volt lassabb csapattársainál – mindenesetre a Forma-1-et is megjárt japán versenyző ezúttal az élre repítette a #10-es Cadillacet 1:36.595-ös idejével. Mögöttük a mazdás egységek, a Juncos Racing Cadillacje, majd a Helio Castroneves, Ricky Taylor és Alexander Rossi alkotta penskés trió zártak a TOP-5-ben. Az LMP2-ben ismét a Mathiasen-Oreca volt a leggyorsabb, miután Gabriel Aubry gyorsköre mindössze három másodperccel maradt el Kobayashiétól. Ami meg a két GT-kategóriát illeti, a GTLM-ben ezúttal a #62-es Risi-Ferrari lett az első Davide Rigon 1:44.718-as idejével, megelőzve a #67-es Chip Ganassi-Fordot (Ryan Briscoe, 1:44.849) és a #3-as Corvette-et (Antonio Garcia, 1:44.882). A GTD-ben viszont korántsem volt ennyire szoros a helyzet, ugyanis Bleekemolenék 1:46.452-es idejükkel három tizednél is többet vertek az #51-es Spirit of Race-Ferrarira, míg a harmadik helyen a #96-os számú BMW M6 GT3 – amit a Turner Motorsport futtat – hátránya már hat tizedre rúgott.

A második szabadedzés végeredménye

A harmadik edzésen – amire már szombaton reggel került sor – ismét a Mazda volt elől, mégpedig az #55-ös egység részéről Harry Tincknell 1:34.925-ös körével – ezzel a 27 éves brit alig másfél tizedet vert Fernando Alonsóékra, akitől további fél másodperccel maradt el a #77-es Mazda, amit az Action Express Racing Cadillacjei követtek a negyedik-ötödik pozícióban, a Team Penske Acurái meg a 6-7. helyeken. Az LMP2-ben maradt az #52-es Mathiasen-Oreca az élen, de ezúttal Matt McMurry érdeme a leggyorsabb kör az egységen belül, mialatt a GTLM-ben és a GTD-ben is Porsche-uralom alakult ki: előbbiben a #911-es autó részéről Mathieu Jaminet rakott össze egy 1:43.862-es kört, utóbbiban meg Marco Seefried futott egy 1:45.919-est az #540-es számú Porsche 911 GT3 R-rel.

A harmadik szabadedzés végeredménye

dwmin0ix4ae_trl.jpg

Folytatódott aztán a pingpongozás a Mazda és a Cadillac között szombaton délután, a negyedik szabadedzésen, amiből ezúttal az utóbbi került ki győztesként, miután a Wayne Taylor Racing versenyzője, Renger van der Zande 1:34.534-gyel behúzta a tréninget. A második helyre – a korábbi edzések fényében – kisebb meglepetésre a #7-es Penske-Acura keveredett oda, harmadikként pedig az Action Express Racing Cadillacje zárt Felipe Nasr gyorskörével. Az LMP2-ben a #81-es DragonSpeed-Oreca bizonyult a leggyorsabbnak, míg a GTLM-ben a #67-es Chip Ganassi-Ford, a GTD-ben meg a Turner Motorsport #86-os BMW-e diktálta a tempót.

A 45 perces edzést a GTD-kategória 15 perces időmérője követte. A pályán a leggyorsabb Dominik Baumann volt a #71-es P1-Mercedesszel, csakhogy az eredménylista élén a Meyer Shank Racing Acura NSX GT3-át rögzítették, mivel a szabályok értelmébe csak az ezüst- és a bronzlicenszes versenyzők köridejeit vették számításba.

A negyedik szabadedzés végeredménye / A GTD-kategória időmérő edzésének végeredménye

Az ötödik – éjszakai – gyakorlás Mazda 1-2-vel zárult: az #55-ös egység zárt előrébb a Team Joest részéről, Jonathan Bomarito 1:34.533-as idejével, míg a #77-es géppel Oliver Jarvis 1:34.977 alatt ért körbe. A Mazdák mögött az Action Expresses Cadillacek zártak, miközben Fernando Alonsóék csak a hatodikok lettek, még a CORE-Nissan is beférkőzött eléjük. Az LMP2-ben ismét a Mathiasen-Oreca végzett az élen, a GTLM-ben a Porsche gyári csapata vitte a prímet, a GTD-géposztályban pedig a Via Italia Racing #13-as számú Ferrari 488 GT3-asához fűződik a leggyorsabb kör.

Az ötödik szabadedzés végeredménye

A vasárnapi első és egyben a hatodik edzés ismét kettős Mazda-elsőséget hozott és ismét az #55-ös autó zárt előrébb, Harry Tincknell 1:34.224-es köre révén, míg a #77-es autó – Oliver Jarvis 1:34.626-os idejével – négy tizedes hátrányban a második lett. A 3-4. helyeken ismét az Action Express-Cadillacek zártak, Alonsóék és a CORE-Nissan előtt. Eközben másodjára is „trónfosztás” történt az LMP2-ben – ezúttal a DragonSpeed #18-as Orecája előzte meg az #52-es Mathiasen-Orecát, a leggyorsabb kört Ben Hanley futotta meg. A GTLM-ben a Chip Ganassi Racing Ford GT-i fogták közre a #3-as Corvette-t. A GTD-s csapatok meg ekkorra már elhagyták a pályát, mivel csak pénteken és szombaton gördültek pályára az új szabályok értelmében.

A hatodik szabadedzés végeredménye

Nem sokkal a hatodik tréninget követően megrendezték a DPi-, az LMP2- és a GTLM-kategória időmérőjét – félreértés ne essék, ezeknek az időmérőknek a boxok sorrendje volt a tétje: a rajtsorrendet eldöntő selejtező – a hivatalos szabadedzéssel együtt – január 24-én, tehát a verseny előtt két nappal kerül lebonyolításra. Mindenesetre ezen Oliver Jarvis és Harry Tincknell az élre repítették a #77-es és az #55-ös Mazdát, megelőzve a #7-es Penske-Acurát, valamint az Action Express Racing autóit, valamint Fernando Alonsóék #10-es Cadillacjét. Az LMP2-ben megint a Mathiasen-Oreca volt a leggyorsabb Gabriel Aubry-val, míg a GTLM-ben a Corvette meglepte a riválisokat, mivel Jan Magnussen legyőzte a Fordokat és a Porschéket.

A DPi-, az LMP2- és a GTLM-kategória időmérő edzésének végeredménye

49693312_2115146271884355_1045653609762521088_n.jpg

A vasárnapi záróedzésen pedig a CORE-Nissan zárt az élen Loïc Duval 1:35.176-os idejével, ami egészen jó eredmény, főleg annak fényében, hogy a csapatnak ki kellett hagyni az első edzést. A francia mögött az #55-ös Mazda és a JDC-Miller MotorSports #85-ös Cadillacje zárt. Mondjuk az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a három kategóriából összesen 15 autó gördült pályára, miután az Action Express Racing, az Acura Team Penske és a Wayne Taylor Racing elhagyta a pályát, hasonlóan a Chip Ganassi Racinghez és a Risi Competizionéhoz. Az LMP2-ben a #81-es DragonSpeed-Oreca, a GTLM-ben meg a #3-as Corvette lett az első.

A hetedik szabadedzés végeredménye

Fotó: Wayne Taylor Racing / Facebook, Mazda Motorsport / Twitter, CORE autosport / Facebook

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5314544108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása