F1 - MILYEN ÚJDONSÁGOK LESZNEK 2019-BEN?

lewis_hamilton_f1_grand_prix_abu_dhabi_wy4nsanxchux_1.jpg

Bármennyire is hihetetlen, az idei a hetvenedik szezonja a száguldó cirkusznak, és ugyan az új éra kezdete még odébb van, de azért a 2019-es év is tartogat néhány változást a sportág szerelmeseinek, amiket a RaceFans.net össze is gyűjtött.

Hurrikán söpört végig a pilótapiacon

Hosszú évek óta nem látott mozgolódás ment végbe a pilótapiacon 2019-re, amiről az a tény tanúskodik a leginkább, hogy mindössze két csapat, a Mercedes és a Haas őrizte meg a tavalyi felállását – az ötszörös világbajnoki címvédő gárda Lewis Hamiltonnal és Valtteri Bottasszal, a negyedik F1-es idényére készülő amerikai együttes pedig Romain Grosjeannal és Kevin Magnussennel lesz ott a rajtrácson.

Azonban a Ferrarinál gyökeres változás következett be a pilótapárosítást illetően, ugyanis Kimi Räikkönen a következő két évre aláírt első F1-es csapatához, a Sauberhez, a helyét pedig Charles Leclerc vette át. Kétségkívül a legtöbb rajongót az a kérdés hozza lázba ebben a témában, hogy vajon mire lesz képes a fiatal monacói úgy, hogy az olasz istállónak utoljára 28 évvel ezelőtt ennyire tapasztalatlan versenyzője, Gianni Morbidelli személyében, aki akkor a négyszeres világbajnok Alain Prostot váltotta.

F1

Which will be the closest team mate battles in 2019?

Daniel Ricciardo csapatváltása volt a másik igazán megdöbbentő hír az átigazolások terén, mivel az ausztrál öt szezon után hagyta el a Red Bull-t és igazolt át a Renault-hoz, Nico Hülkenberg mellé. A többszörös nagydíjgyőztes helyére az ígéretes Red Bull-junior, Pierre Gasly érkezett, valamivel több mint egy Toro Rossós szezont követően.

2019-ben a rajtrácson négy új és két visszatérő nevet is köszönthetünk: George Russell a Williams, Lando Norris a McLaren, Antonio Giovinazzi a Sauber, Alexander Albon a Toro Rosso színeiben ejtheti meg F1-es debütálását, Daniil Kvyat pedig a faenzai gárdánál tér vissza a sportág körforgásában, míg Robert Kubicát 8 év kihagyás után, a Williams csapatánál láthatjuk viszont.

A mezőnyben számottevő változást jelent még az, hogy a Red Bull az idei évtől Honda-motorokra vált, így a gyári csapatán kívül már csak a McLarent tudhatja ügyfelei között a Renault. A Force India meg a tulajdonosváltás jegyében már a sokadik névváltoztatása előtt áll, jelenleg a Racing Point nevet viseli a szezon folyamán a Lance Stroll, Sergio Pérez duót felvonultató silverstone-i alakulat.

f1_grand_prix_of_china_vcuvptyagicx.jpg

1000. futam és adventi zárás

A 2019-es versenynaptár már nem lesz annyira zsúfolt, mint a 2018-as: habár ugyanúgy 21 versenyt rendeznek majd, azonban egy héttel korábban rajtol és egy héttel később ér véget a 70. Forma-1-es szezon. Így fordulhat első az, hogy az idényzáró Abu Dhabi Nagydíjra Advent első vasárnapján, december 1-jén kerül sor – ennek kapcsán érdekesség, hogy utoljára 1963-ban láthattunk decemberi F1-es futamot.

Az idei szezon pedig amiatt is különleges lesz, mert annak negyedik állomásán, Kínában bonyolítják le a sportág történetének 1000. versenyét.

Egyszerűbb első szárnyak, könnyebbség a nehezebb pilótáknak – avagy a legújabb szabályváltozások

Mint az ismeretes, 2017 óta éli jelenlegi korszakát a Forma-1, ugyanis ekkora nagyon komoly aerodinamikai szabályváltozások léptek érvénybe, aminek eredményeként végtelenül precíz és kifinomult gépeket láthattunk, túlságosan is. Ugyanis ezek miatt lehetetlenné vált, hogy az autók közel haladjanak egymáshoz huzamosabb ideig, ami negatív befolyással volt az előzések kvalitására és kvantitására egyaránt. Ez azonban változhat idén, ugyanis a csapatok mostantól csak jóval egyszerűbb és letisztultabb első szárnyakat használhatnak. Konkrétabban ez azt jelenti, hogy az új szárnyak 20 centivel szélesebbek, valamint a komplikáltabb szárnyvéglapoktól és -elemektől mentesek lesznek, és 2,5 centiméterrel mélyebb fognak feküdni. A módosítás várhatóan nehezebb első szárnyakat fog eredményezni, így a minimumsúlyt 740-ről 743 kilogrammra emelték meg.

38252605_2340766919320615_263716820245020672_n_1.jpg

De nem csak elölről, hanem hátulról is másképpen festenek majd az autók, ugyanis a hátsó szárnyak véglapjain ledes fénycsíkok szolgálják majd a jobb láthatóságot.

Pozitív módosításként emelendő ki az is, hogy bevezetik az ülésballaszt-rendszert, aminek keretében valamennyi versenyzőnek legalább 80 kilogrammot kell nyomnia az üléssel együtt – ennek az olyan magasabb (és ebből kifolyólag nehezebb) pilóták örülnek, mint például Nico Hülkenberg.

Új szabályok léptek életbe az időmérő edzés kapcsán is. Elkerülve azt, amit az Orosz Nagydíj időmérő edzésén láttunk (amikor is valamennyi mért kört teljesített autó továbbjutott a Q3-ba, mert Max Verstappen és a Toro Rosso versenyzői, Pierre Gasly és Brendon Hartley rajtbüntetés miatt, a Renault pilótái, Nico Hülkenberg és Carlos Sainz pedig továbbjutási esélyek hiányában és gumispórolás céljából maradt a depóban), valamint azt, hogy adott esetben már az első szabadedzés kezdete előtt öt-tíz perccel több azonos mértékű rajtbüntetéssel rendelkező versenyző a boxutca kijáratánál dekkoljon, az FIA úgy döntött, hogy mostantól az ugyanolyan mértékű büntetéssel sújtott versenyzők nem az első pályára gördülés, hanem az időmérőn elért eredmény alapján sorakozhatnak fel a rajtrácsra.

f1_grand_prix_russia_practice_lxap6uzldk5x.jpg

A szabályalkotók az időmérő edzés lebonyolítása kapcsán emellett arról is gondoskodtak, hogy a csapatok ne tudják olyan könnyedén kihasználni az olajégető motorendszerek kínálta lehetőségeket, így várhatóan nem lesznek annyira hatékonyak a Q3-as egykörös teljesítmény során a „varázs üzemmód”.

Az is a pozitív változások közé sorolható, hogy mostantól a versenyzők egy-egy futamon 105 helyett 110 kilót használhatnak el, amivel az FIA valamelyest véget szeretne vetni a spórolási versenynek.

Fotó: Zimbio, Williams Racing

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3214531530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

paaj 2019.01.04. 09:14:55

Továbbra is spórolási verseny lesz mivel a max felhasználható üzemanyag mennyiséget határozzák meg. Pedig egyszerűen kötelezően meg kellene tankolni az autókat az előírt mennyiségű benzinnel, jelen esetben 110kg-mal és hadd szóljon. Valamint meg kellene szüntetni a 100kg/óra átfolyás határt.

vamivan 2019.01.04. 09:56:38

ezt a Morbidelli-analógiát nem lehetett könnyű kiizzadni, aki egy azaz 1 versenyre ugrott be a Ferrariba 91-es szezon utolsó futamára :)

Byk001 2019.01.04. 10:31:46

Giovinazzi nem teljesen újonc, hiszen 2017-ben két ftamon már rajthoz állt.

Kováts Olivér/KO · http://brakingnewsmotorsport.blog.hu 2019.01.04. 10:46:20

@Byk001: Tudjuk, hogy volt két futama 2017-ben, de ennyi tapasztalattal a szabálymagyarázat szerint eddig is fiatal versenyzőként – ebbe a kategóriába az tartozik bele, aki kettőnél több F1-es futamon nem indult – vett részt teszteken. Nem mellesleg sokan tavaly még a két Toro Rosso-pilótára is újoncként tekintettek, holott 2017-ben 4-5 futamon indultak.

2019.01.04. 11:42:39

@vamivan: Nem sokkal korábban, 1985-ben Stefan Johansson 13 versenyes tapasztalattal került a Ferrarihoz és két szezont maradt (szerintem a végére jobb is lett Alboretónál).

Nerevaryne 2019.01.04. 11:43:32

@paaj: Eltörölhetik az átfolyási limitet, akkor is spórolni fognak a pilóták, a gumikat óvni kell mert a boxkiállás óriási hátrányba hozza őket. Ha 10 körön át fél másodpercet bukik a spórolással, de eggyel kevesebbszer kell kiállnia nyer vele legalább 10 másodpercet. Persze ehhez kell a vérmérséklet, mert nem állhat le védekezni más pilótákkal szemben és nem üldözheti az előtte haladót sem, mert az előzés koptatja a gumikat.

Nem az autókkal van gond, azok tudnának ilyen beállításokkal is gyorsabban menni, a gond az, hogy a kötelező kiállási minimum csak 1. Lehetne annyi amennyit a Pirelli meghatároz optimális kiállási számnak, és ettől csak többször lehetne kiállni, kevesebbszer nem. Akkor lehetne hajtani mint az ökör, mert a gumik így is úgy is le lesznek cserélve.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása