GP3 - PULCINI NYERTE AZ ARAB FŐFUTAMOT, HUBERT BAJNOK
GP3 2018: Abu Dhabi - Főfutam

_56i2329_4483107.jpg

Egy időbüntetésnek köszönhetően viszonylag hamar eldőlt mind a futamgyőzelem, mind a bajnoki cím sorsa: Nikita Mazepin apró, de annál inkább sokba kerülő hibája után Leonardo Pulcini húzta be az év utolsó előtti GP3-as futamát, Anthoine Hubert pedig egy harmadik hellyel 2018 bajnoka lett.

A szombati főverseny rajtjánál nagyon szépen eljött Nikita Mazepin a pole-ból, meg is tudta őrizni a vezetést, így Leonardo Pulcini és az éllovas Anthoine Hubert kénytelenek voltak besorolni mögé, a második-harmadik helyre. Azonban az első hosszú egyenes végén Pulcini elhúzott Mazepin mellett az első helyért – ez pedig rosszul jött az orosznak, mert a bajnokság szempontjából számára kedvezőtlen állás alakult ki.

Éppen ezért nem akarta ezt annyiban hagyni Mazepin, így a negyedik körben a DRS segítségével visszaelőzte Pulcinit, azonban a Campos Racing olasz pilótája egy körrel később ismét magához tudta ragadni a vezetést, ugyanis Mazepin elhagyta a pályát, majd nem sokkal később már vizsgálni kezdték az oroszt, majd egy 10 másodperces büntetést is kiróttak rá, mivel a következő körben is megismételte a megmozdulást.

Ezzel a döntéssel le is csillapodtak a kedélyek az élen, azonban a negyedik helyért szép kis adok-kapok alakult ki: több pengeváltást követően végül David Beckmann a Trident gépével át tudta hámozni magát Callum Ilotton, aki aztán a visszatámadási kísérlete során hibázott is, ami miatt csapattársával, Jake Hughes-zsel szemben is veszített egy pozíciót, visszacsúszva a hatodik helyre. Néhány kör múlva Hughes is összeakaszkodott Beckmann-nel, de a brit ART-s szépen elment a német újoncnak.

Csatájuk az utolsó körökben is kiélezett maradt: négy körrel a leintés előtt Beckmann visszavette a negyedik helyet Hughes-től, majd a DRS-sel Ilott is átfűzte magát honfi- és csapattársán az ötödik pozícióért. Sőt, a végére még Giuliano Alesi is utolérte, és meg is előzte.

_l5r4736_4483286.jpg

Leonardo Pulcini pedig szinte semmitől sem zavartatva szerezte meg idei második győzelmét, miközben Mazepin a büntetésével egészen az ötödik helyig esett vissza. Így viszont Anthoine Hubert még azt is megengedhette magának, hogy az utolsó körre felzárkózó David Beckmann-t maga elé engedje, mivel a harmadik hely is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy megnyerje a GP3-as bajnoki címet 2018-ban!

Ilott lett a negyedik Mazepin, Alesi és Hughes előtt, a fordított rajtrácsos sprintversenyre meg Juan Manuel Correa szerezte meg a rajtelsőséget, miután egy kisebb kakaskodásban legyőzte a nyolcadik helyért a camposos Simo Laaksonent, aki kilencedikként látta meg a kockás zászlót, az utolsó pontot pedig a Sauber F1-es tesztpilótanője, Tatiana Calderón csípte el.

A főverseny végeredménye:

gp3_2018_uae_r1.jpg

A sprintverseny – ami az évad utolsó viadala is lesz egyben – vasárnap 9 óra 10 perckor rajtol magyar idő szerint.

Fotó: GP3 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1414390884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása