FE - AZ UTOLSÓ ÜLÉS IS ELKELT A 2018/2019-ES SZEZONRA

20181019121832l5r4954.jpg

Legalábbis papíron, ugyanis hivatalos tájékoztatás továbbra sincs arról, hogy mi lesz Alexander Albon sorsa a Nissan e.dams csapatánál. Mindenesetre a Dragon Racing bejelentette, hogy a háromszoros túraautó-világbajnok José Maria Lopez csapattársa Maximilian Günther lesz.

Hosszas halogatást követően, hétfőn a Dragon Racing megerősítette, hogy a Mahindra alakulatához távozó Jerome d’Ambrosio helyét Maximilian Günther veszi át, José Maria Lopez oldalán.

A német versenyző 2015 és 2017 között kétszer is a TOP-3-ban zárta a Forma-3-as Európa-bajnokságot: 2016-ban második lett az immár a Williams F1-es csapatát erősítő Lance Stroll mögött, 2017-ben pedig csak – a jövőre már szintén a Forma-1-ben versenyző – Lando Norris, illetve Joel Eriksson tudta megelőzni a 21 esztendős németet.

Az idei évre a Forma-2-be, az Arden alakulatához igazolt, aminek színeiben megnyerte a fordított rajtrácsos futamot Silverstone-ban, két futammal a szezon vége előtt pedig a 14. helyen áll a bajnokságban.

A Forma-2-es versenyprogrammal párhuzamosan már a Formula-E-ben is érdekelt volt Günther, tartalékversenyzői pozíciót betöltve a Dragonnál; az előző hónapban megrendezett, valenciai teszten már pályára is vitte az amerikai csapat Gen2-es gépét, hasonlóan Antonio Fuocóhoz.

„Fantasztikus a munkalégkör ennél a csapatnál. Nagyon kényelmesen érzem magam, és már alig várom, hogy kezdetét vegye a szezon. Mindent bele fogok adni, amit csak tudok, annak érdekében, hogy a lehető legjobb eredményeket szállítsam a csapatnak” – idézi a csapat kommünikéje Günther szavait.

Ez a bejelentés azt jelenti, hogy papíron elkelt az ülés az ötödik szezonra. Azonban a gyakorlat már egy másik tészta, mivel a sajtóértesülések azt rebesgetik, hogy a Forma-2-t idén jó eséllyel a legjobb három között záró Alexander Albon a Nissan e.dams csapata helyett a Forma-1-ben, a Toro Rossónál fog kikötni.

Fotó: LAT/Formula-E Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr814369427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása