DTM - AUER A POLE-BAN, PAFFETT SZÉNÁJA ÁLL A LEGJOBBAN
DTM 2018: Hockenheimring II. - Első időmérő edzés

dtm-1539362588.jpg

Kibérelte az első sort a Mercedes a szombati hockenheimi versenyre, mialatt a három bajnokaspiráns közül Gary Paffett zárt a legelőrébb, de a 2005-ös bajnok nyomában ott lesz René Rast és Paul di Resta is.

Idei harmadik pole-ját szerezte Mercedesével Lucas Auer, miután 1:32.635-ös idejével több mint egy tizedet adott márkatársának, Gary Paffettnek, aki így a bajnoki címre esélyes versenyzők közül a legelőkelőbb helyen. A britek 2005-ös bajnoka mögött a BMW-s Timo Glock és audis bajnoki riválisa, René Rast végzett.

A regnáló bajnokot a harmadik sorba kvalifikálva Augusto Farfus BMW-je és Nico Müller Audija követték, a negyedik sorba pedig Philipp Eng (BMW) és Paul di Resta (Mercedes) érkeztek meg, megelőzve az audis Robin Frijnst és a mercedeses Edoardo Mortarát – a különbségek ezúttal egészen kicsik voltak, amit mi sem jelez jobban, minthogy az olasz a 10. helyen csak 314 ezreddel kapott ki.

Azonban az első versenyen – amit 13:30-tól fognak megrendezni – Paffett a 2., Rast a 3., Di Resta meg a 6. helyről indulhat, miután a Red Bull Ringen Glock és Eng is begyűjtötte a harmadik figyelmeztetését a szezonban, ami automatikusan egy 5 helyes hátrasorolást vont maga után.

Az időmérő edzésen csak 17 versenyző vett részt, ugyanis Marco Wittmann a garázsban maradt annak következményeként, hogy a második edzés utolsó percében megtörte a BMW-jét.

Az első időmérő edzés végeredménye:

dtm_2018_hoc2_q1.jpg

Fotó: DTM Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2914299033

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása