F1 - VETTEL VS. VERSTAPPEN: MEGSZÓLALTAK AZ ÉRINTETTEK

do5zqr6xgaaxigi.jpg

Mondhatni kulcsmomentuma volt a vasárnapi Japán Nagydíjnak a Sebastian Vettel és Max Verstappen  között történt ütközés a nyolcadik körben, ugyanis a német visszaesése révén Lewis Hamilton már csak egy hajszál választja ötödik világbajnoki címétől. A leintés után az érintettek kifejtették álláspontjaikat, plusz Verstappen nem hagyta szó nélkül az 5 másodperces büntetését sem, amit Kimi Räikkönen leszorításáért kapott.

Bombarajtot vett és kiváló első kör futott a nyolcadik rajtkockából Sebastian Vettel, így a ferraris a korai biztonsági autós fázist követően már Max Verstappennel szállhatott csatába a dobogó legalsó fokáért. Noha ekkorra a hollandnak rendelkezett már egy öt szekundumos büntetéssel, amiért az első zöld zászlós kör végén a pályáról való lesodródását követően veszélyesen tért vissza, és ez által leszorította a pályáról Kimi Räikkönent.

Azonban Vettel ennek ellenére nem akarta annyiban hagyni a Red Bull-pilóta megelőzését, mert pontosan tudta, hogy ha beragad mögé, akkor esélye nem lesz arra, hogy elcsípje a Mercedeseket a verseny későbbi szakaszában – márpedig a német versenyzéséből egyértelműen látszott, hogy nem akarja beérni a harmadik hellyel. Csak aztán a Spoon-kanyarban elhamarkodta az előzést Verstappennel szemben; támadási kísérletének végkifejlete az lett, hogy kicsúszott a bukótérbe, és visszaesett a mezőny végére.

A leintést követően Max Verstappen egyértelműen Vettelt hibáztatta kettejük koccanásáért, amit a Nemzetközi Automobil Szövetség versenybalesetnek minősített: „Abban a kanyarban egyszerűen nem tudsz előzni. Hagytam neki helyet, de ő belekanyarodott az autómban” – idézi a motorsport.com a hollandot, aki arra a kérdésre, hogy szerinte Vettel érdemelt volna-e büntetést, a saját, a német pilótával szembeni kínai incidensének felidézésével felelt, amelyért ő anno egy 10 másodperces büntetést kapott: „Nem én vagyok az, aki megalkotta a szabályokat, ellenkező esetben egy rakás büntetést elkerültünk volna már a Forma-1-ben. De azt hiszem, hogy ez az eset hasonló volt a kínai incidensünkhöz.”

„Igaz, Kínával ellentétben ezúttal nem pördültünk ki mind a ketten, de tény, hogy ő oldalról belekanyarodott az autómban. Óvatosabbnak kellett volna lennie” – tette hozzá Verstappen, aki végül harmadik lett Szuzukában a korábban már említett öt másodperces büntetése ellenére, amivel finoman szólva sem értett egyet, pedig egy ország-világ állítja annak helytállóságát: „Nem értek egyet a büntetéssel. Elfékeztem magam, és könnyedén levághattam volna a pályát, ahová a legjobb tudásom szerint igyekeztem visszatérni. Aztán Kimi úgy döntött, hogy körbe akar autózni engem, holott meg is várhatott volna engem. Úgyhogy nem tudom, miért büntettek meg, kissé hülyeségnek tartom…”

A Red Bull hollandja annyira frusztrált volt ettől a büntetéstől, hogy később, a Sky Sports kamerái előtt folytatta az azzal kapcsolatos szurkálódást: „Ha én ezért öt másodperces büntetést kapok, akkor legközelebb csak átvágom a pályát, ahogyan tette azt Valtteri a verseny későbbi szakaszában. Mindent megpróbáltam megtenni azért, hogy bevegyem a kanyart, és nem azt a látszatot kelteni, hogy ’elfékezem magam, aztán levágom a kanyart’. De már tudom, hogyan fogok legközelebb cselekedni.”

Formula 1 on Twitter

A crucial moment in the grand prix, and the title race... Lap 8: Seb � Max #JapaneseGP �� #F1 https://t.co/pTrYZ4z2uK

„Egyértelműen azért nyomtam, hogy megelőzzem, de nem voltam kétségbeesve” – nyilatkozta a Sky Sports F1-nek Sebastian Vettel, aki úgy távozott Japánból, hogy már 67 pontos a Lewis Hamiltonnal szembeni lemaradása az összetettben, így az idei világbajnoki esélyei már csak matematikaiak, még várhatóan körülbelül két hétig. – „Tudtam, hogy megbüntették, de úgy éreztem, hogy gyorsabbak voltunk. A rés pedig ott voltam, majd amint meglátott engem, védekezett. De akkor már az enyém volt a belső ív. Amint ráébredt arra, hogy valaki közel van hozzá, vagy szinte már mellette autózik, akkor próbálta odataposni, amikor szerintem nem kellett volna.”

„Nézzük csak meg a Kimivel való incidensét: Verstappen elhagyta a pályát, és amikor visszajött, csak azért nem ütköztek össze komolyabban, mert Kimi résen volt. Nem mindig az a helyes álláspont, hogy a másik versenyzőnek kellett volna odébb mennie. Mindannyian versenyezni vagyunk itt, a verseny pedig hosszú” – tette hozzá Vettel, aki aztán tovább ecsetelte a Spoon-kanyarban történteket: „Ott volt a rés számomra, máskülönben meg sem próbáltam volna. Azt gondolom, hogy az eset után az egész mezőnyön gond nélkül átjöttem.”

„Az normális, hogy néha szorosabbá válik a helyzet, de ilyenkor mindig helyet kell hagyni. Abban az esetben én már nem tudtam hova menni, majd összeértünk. Ez része a versenyzésnek. Nem bánom, hogy megpróbáltam, persze, e végkimenetel láttán mindenki másképpen csinálná, de utólag könnyű bíráskodni” – folytatta az elemzést a németek négyszeres világbajnoka. – „De ott volt a hely, villogott a hátsó lámpája, azaz elfogyott az ERS-e. Én viszont lendületet vettem, vigyáztam az akkumulátoromra, így több sebességem volt. Meg is csináltam volna a kanyart, fej-fej mellett voltunk, de ezután nem hagyott nekem elég helyet, majd összeértünk.”

Formula 1 on Twitter

Did @Max33Verstappen deserve a 5-second penalty for this incident? � #JapaneseGP �� #F1 https://t.co/ooiEotu5QD

Vettel mellett Räikkönen – aki végül ötödik lett – is teljes mértékben Verstappent hibáztatta a maguk magánszámáért: „Leszaladt az ívről, majd elhagyta a pályát is, én meg külső íven teljesítettem a következő kanyart, hogy neki elég helyet hagyjak belül. Tudta, hogy ott vagyok, ezért rám húzta az autót, és kiszorított a pályáról.”

Szerinted ki volt a hibás Verstappen és Vettel ütközéséért?
Egyértelműen Verstappen hibája volt.
Egyértelműen Vettel hibája volt.
Egyetértek az FIA döntésével, baleset volt.

 

Szerinted ki volt a hibás Verstappen és Räikkönen ütközéséért?
Verstappen volt a hibás.
Räikkönen volt a hibás.
Versenybaleset volt.

Fotó: @F1 / Twitter

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon, és csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2214287473

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása