F1 - CSŐDELJÁRÁS ALÁ KERÜLT AZ ELMÚLT ÉVEK EGYIK LEGJOBB KÖZÉPCSAPATA

sergio_perez_f1_grand_prix_hungary_practice_bwzcxtlwdqjx.jpg

Pénteken este, a londoni Legfelsőbb Bíróságon történt meghallgatást követően megkezdődött a csődeljárás a Force India ellen, de ennek ellenére nem tűnik annyira kilátástalannak a silverstone-i gárda helyzete, mivel akadnak szép számmal érdeklődők.

Az elmúlt néhány hónap folyamán nagyon kétséges anyagi helyzetbe került a Force India annak dacára, hogy 2014-től fogva eredmények szempontjából egyáltalán nem áll rosszul a csapat: a hibridéra első évében a hatodik, 2015-ben az ötödik, az elmúlt két esztendőben pedig a negyedik helyen zárt a konstruktőri bajnokságban, az idei kiírásban pedig az ötödik pozíciót foglalják el a jelenlegi állás szerint.

Mégis, annyira bajban van az alakulat financiális szempontból, hogy a csütörtöki sajtótájékoztatón annak versenyzője, Sergio Pérez már a „kritikus” jelzővel illette a helyzetet. Mint kiderült, a Force India tartozik a befektetőknek, az erőforrásokat és a sebességváltókat biztosító Mercedesnek, valamint magának Péreznek is.

A gárda helyettes csapatvezetője, Bob Fernley el sem utazott Magyarországra, mivel Londonban kellett maradni, ugyanis a Legfelsőbb Bíróság pénteken este tartott egy meghallgatást a csapat helyzetét illetően, majd kijelölt egy csődbiztost. Ennek kapcsán a csapat nem közölt semmilyen további információt, de nagyon úgy fest, hogy ez az egyedüli módja a megmenekülésnek…

Ugyanis érdeklődők akadnak szép számmal, ami a csapat megvásárlását illeti – az elmúlt hónapok folyamán még Lance Stroll édesapjának, Lawrence Stroll-nak a neve is felmerült.

esteban_ocon_f1_grand_prix_hungary_practice_o_8l1zdcllwx.jpg

„Úgy gondolom, hogy már a küszöbön áll az új befektető” – nyilatkozta a motorsport.com számára pénteken este a Force India ügyvezető igazgatója, Otmar Szafnauer, hozzátéve, hogy hamarosan további hírek várhatóak a csapat ügyében. – „Tisztában vagyok vele, hogy nagyon sok spekuláció terjed ennek kapcsán a háttérben, de ez nem az én dolgom, hanem a részvényeseké. Én pedig nem vagyok az, így egyelőre nem is tudok ennél többet mondani.”

A Force India főrészvényese és csapatvezetője, Vijay Mallya néhány hónappal ezelőtt egy nyilatkozatában leszögezte, hogy nem áll szándékában eladni alapvetően a csapatot, de ha érkezne egy komoly ajánlat, azt mindenképpen megfontolná. Ugyanakkor ennek a hónapnak az elején, a Brit Nagydíj alatt elárulta, hogy idáig még nem érkezett elfogadható ajánlat.

„Ebben az üzleti világban, ahol érték van, és valaki felbukkan és tesz egy nagyon jó ajánlatot, félre kell tenni az érzéseket és kereskedői szemmel komolyan meg kell vizsgálni az ajánlatot. Mondjuk, amíg nem látom a pénzt az asztalon, addig senkinek sem hiszek el semmit. A Forma-1-ben eltöltött 10 év folyamán rengetegen akarták megvásárolni a csapatot. Ugyanis, ha valaki végigsétál ezen a paddockon, máris birtokolni akar egy F1-es csapatot. Azonban azt már nem realizálják, hogy milyen kemény munka van ennek hátterében” – nyilatkozta Mallya, aki a Mercedesszel való helyzethez csak annyit tudott hozzáfűzni, hogy két héttel adott a németeknek egy jó kövér csekket.

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr2414146555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása