WTCR - MICHELISZ FUTAMGYŐZELEMRE VÁLTOTTA A POLE-T A SZLOVÁKIAI ZÁRÓFUTAMON!
WTCR 2018: Szlovákia - Harmadik futam

03718007_ff_1404.jpg

Sima rajt-cél győzelmet aratott Michelisz Norbert a harmadik versenyen a Slovakia Ringen a BRC-Hyundaijal Aurélien Comte és Frédéric Vervisch előtt, miközben a bajnoki esélyesek tucatjával hullottak. A magyar hyundaios először nyert a világkupában, a Zengő Motorsport részéről pedig ezúttal Szabó Zsolti szerzett pontot.

A harmadik, egyben utolsó szlovákiai futam rajtjánál nagyon okosan helyezkedett Michelisz Norbi és így el tudott fordulni elsőként a célegyenes végén, Yvan Muller és Aurélien Comte előtt, akik helyet cseréltek a piros lámpák kialvása után. Azonban alig pár kanyar után pályára kellett küldeni a biztonsági autót, mivel a mezőny közepében, amelybe belekeveredett Gabriele Tarquini, Benjamin Lessennes, Esteban Guerrieri, John Filippi, Nagy Norbi és Jean-Karl Vernay, majd egy másik koccanásban egymásnak ment Mehdi Bennani és Gordon Shedden, valamint Aurélien Panis és Nathanaël Berthon. A visszajátszásból kiderült, hogy a láncreakciót Tarquini és Lessennes összeakadása indította be.

A negyedik kör végén elengedték a mezőnyt, de máris lengetni kellett a sárga zászlókat, mert a 13-as kanyarban Yvan Muller kicsúszott a kavicságyba a második helyről, ugyanis a Hyundairól legurult a bal első kerék, így Comte jött fel másodiknak és Vervisch harmadiknak.

A következő néhány körben Michelisz Norbi több mint két másodpercre szakította le magáról Comte-ot, miközben a harmadik helyért komolyabb csata bontakozott ki Frédéric Vervisch, Fabrizio Giovanardi és Thed Björk között – a 9. körben azonban az Yvan Muller Racing svédje egy nagyon szépen kivitelezett manőverrel elment az olasz Mulsanne-versenyző, aki nemsokára egy hiba következtében további pozíciókat veszített a szabadkártyás Petr Fulínnal és a csapattárs Kevin Cecconnal szemben, miután előbbi lepöckölte a pályáról.

Egy körrel később Björk vette üldözőbe Vervisch-t, többször össze is értek, de a svéd végül az utolsó körbe megérkezve át tudta passzírozni az autóját az Audi mellett. A tavalyi világbajnok öröme azonban nem tartott sokáig, mert a belga Comtoyou-versenyző a következő kör elején máris visszaelőzte.

Michelisz Norbi végül két másodperces előnnyel szerezte meg első győzelmét a Túraautó Világkupában Aurélien Comte előtt, aki harmadjára állhatott fel a dobogóra már idén. A harmadik hely sorsáról kis híján egy célfotó döntött, de Vervisch 39 ezredmásodperccel hamarabb érte el a célvonalat, mint Björk.

Petr Fulín szabadkártyás létére az ötödik helyen ért célba a Team Mulsanne versenyzőit, az újonc Kevin Ceccont és Fabrizio Giovanardit megelőzve, míg az első tíz sorrendje Tom Coronellel, Pepe Oriolával és Szabó Zsolt Dáviddal lett teljes – így a Zengő Motorsportnak Nagy Norbi tegnapi 2. helye után ismét volt oka az örömre.

Most egy hosszú, két és fél hónapos szünetre vonul a WTCR, majd a bajnokság szeptember utolsó hétvégéjén, a kínai Ningbóban folytatódik.

A harmadik verseny végeredménye:

wtcr_2018_slo_r3.jpg

Fotó: Francois Flamand / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1014114093

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása