DTM - A CÍMVÉDŐ SZEREZTE AZ AUDI IDEI ELSŐ GYŐZELMÉT
DTM 2018: Zandvoort - 2. futam

dtm-1531662965.jpg

Több mint egy fél szezont kellett várni arra, hogy a Német Túraautó Bajnokságban Audi-győzelem szülessen – végül a vasárnapi versenyen Zandvoortban az idei év folyamán rendre küszködő bajnoki címvédő, René Rast diadalmenetével az ingolstadti márka megtörte a jegyet. Mindeközben a bajnokság élén Gary Paffett tovább növelte az előnyét.

Óriási felszabadultság és diadalittasság jellemezte René Rast és az Audi vasárnapját, ugyanis mind a tavalyi bajnok, mind a négygyűrűs márka tíz versenyt kellett, hogy várjon arra, hogy megszerezze az első győzelmét a 2018-as DTM-szezonban. Rast ugyan „csak” a harmadik helyről indult, de 35 kör után őt intette le elsőként a kockás zászló.

„Hatalmas felszabadultságot érzek most, egy hosszú győzelem nélküli széria és megannyi balszerencse után. S miután Gary [Paffett – szerk.] elképesztően gyors volt, nem számítottam arra, hogy nyerek” – nyilatkozta a szombati nap folyamán az alternatív taktikájával alaposan pórul járó Rast. Érdekesség, hogy a német a zandvoorti pályán ejtette meg a debütálását cirka két évvel ezelőtt, az azóta eltelt 30 verseny folyamán pedig négyet zárt a dobogó legeslegtetején.

Rast győzelmében viszont ezúttal pont, hogy a depóstratégia játszotta a kulcsszerepet, annyi különbséggel, hogy most olyannyira nem nyújtotta meg az első etapját, hogy már az első kör végén kilátogatott a szerelőihez. Ez a húzás pedig kifizetődőnek bizonyult, mert amikor Paffett a 10. körben kiállt gumifrissítésre, csak a német audis mögé tudott visszasorolni a pályán, a kettejük közötti különbség pedig rövid idő alatt két másodpercesre duzzadt.

Azonban ez az előny a 21. körben semmivé vált, mivel pályára kellett lépnie a biztonsági autónak Jamie Green és Bruno Spengler ütközése miatt. Így az újraindításra meglehetősen szoros csata alakult ki a vezetésért, de Rast kivédte Paffett támadásait és meg is tudta őrizni a pozícióját a befutóig.

dtm-1531660742.jpg

„Az utolsó tizenöt perc nagyon nehéz volt, főleg a nézők számára, mert ez egy elképesztő párbaj volt” – tért ki Paffett-tel való csatájára és szoros pillanataira Rast.

Rast mögött a két mercedeses, a bajnoki éllovas Gary Paffett és az ex-F1-es Paul di Resta – aki a mezőnyben az egyedüli, aki idén eddig mind a tíz futamon pontot szerzett – futottak be, miközben Philipp Eng legjobb BMW-s pilótaként zárt a negyedik pozícióban.

„René teljes mértékben megérdemelte a győzelmet, számomra pedig ez egy tökéletes verseny volt, örülök a második helynek. Egyesek csak álmodni tudnak ilyen pazar DTM-hétvégéről, két pole pozícióval, egy győzelemmel és egy második hellyel” – értékelte röviden a hétvégéjét a 2005-ös bajnok Paffett.

„Szórakoztató és az elejétől a végéig kőkemény volt a verseny. Képes voltam felvenni a tempót az élbollyal, de Paul-t elcsípni képtelenség volt. Azonban erre a teljesítményre tudunk építkezni a továbbiakban” – mesélt a futamáról Eng, aki mögött az idei eddigi legjobb eredményét elérő márkatársa, Augusto Farfus látta meg a kockás zászlót. A brazil mögött Pascal Wehrlein (Mercedes), Nico Müller (Audi), Edoardo Mortara (Mercedes), Lucas Auer (Mercedes), valamint Timo Glock (BMW) tette teljessé az első tíz sorrendjét.

Féltávnál Gary Paffett megnyugtató, 27 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot Di Resta előtt, míg a harmadik helyen Timo Glock lemaradása már 47 egységre rúg – a német ex-F1-estől viszont csak két, illetve három pontra van elmaradva a márkatárs Marco Wittmann, valamint Edoardo Mortara.

Most pedig egy négy hetes nyári szünetre vonul a Német Túraautó Bajnokság, amely számára a Brands Hatch-i pálya lesz a következő állomás, augusztus 11-12-én.

A második futam végeredménye:

dtm_2018_ned_r2.jpg

Fotó: DTM Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr9814117471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása