F1 - HÁROM DRS-ZÓNA LESZ SILVERSTONE-BAN, DE…

f1_grand_prix_of_great_britain_1ypbiitgex-x.jpg

A Nemzetközi Automobil Szövetség úgy döntött, hogy Ausztrália, Kanada és Ausztria után Nagy-Britanniában is létesít egy harmadik zónát, ahol lehet állítani a hátsó szárnyakat, azonban annak igénybe vétele a lokalitása miatt meglehetősen kockázatosnak tűnik első látásra.

Az elmúlt években, akárcsak a pályák többségén, két DRS-zónát jelöltek a Silverstone Circuit-en: az egyiket az 5-ös számú, Aintree-kanyar utáni egyenesben, a másikat pedig a Chapel-t, azaz a 14-es kanyart követő egyenesben.

Azonban az idei évben a melbourne-i, a montreali és a spielbergi aszfaltcsík mintájára, ez a pálya is kap egy harmadik DRS-zónát, amelynek meglehetősen érdekes lesz az elhelyezkedése: a szárnyakat a 18-as, azaz utolsó kanyar után lehet nyitni, viszont aki bátor, az használhatja az 1-es és a 2-es kanyarban (igen, kanyarban!!!) is. Az állítható hátsó szárny 2011-es bevezetése óta erre még nem volt példa, hogy kanyarban is lehessen használni.

Egyébként a rendszer úgy működik, hogy csak akkor csukódik vissza, ha a pilóta fékez vagy elveszi a gázról a lábát – tehát, elsősorban akkor csökkenthetik a légellenállást, ha padlógázzal mennek át az első két kanyaron, amire leginkább csak akkor van esély, ha nincs annyira megtankolva az autó. Azonban ennek megkockáztatása magában rajta azt a veszélyt, hogy a versenyző könnyebben elveszítheti az autó hátulját a kanyar leszorítóerő-igénye miatt.

Charlie Whiting, az FIA Forma-1-es versenyigazgatója amúgy egy nyilatkozatban arra utalt, hogy el volt ragadtatva a Red Bull Ring-i DRS-zónától, mert megdobta az előzések számát, a Forma-2-ben.

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr814089471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása