GP3 - EGY FRANCIA ÉS EGY ELSŐ GYŐZELEM
GP3 2018: Paul Ricard - Futamok

_l5r0264_4456410.jpg

Pontosabban fogalmazhatnánk úgy is, hogy a főfutamon előbb nyert egy francia, majd egy másik ölébe hullott a győzelem, míg a sprintversenyen új győztest avatott a GP3.

Ahogyan arról még a hétvége folyamán beszámoltunk, a GP3-asok Paul Ricard-i időmérő edzése a franciák tarolásával zárult, miután az első három rajtpozíciót három helyi versenyző bérelte ki, Dorian Boccolacci vezetésével.

Az MP Motorsport pilótája pedig a pályán rajt-cél győzelmet aratott, mindössze hat tizedmásodperccel befutva az ART Grand Prix-s honfitársa, Anthoine Hubert előtt – azonban a zöld asztalnál Boccolacci elbukta a győzelmet, ugyanis őt és csapattársát, Niko Karit diszkvalifikálták, mert a verseny utáni ellenőrzések alkalmával nem tudták kinyerni az autóikból a minimális kötelező üzemanyag-mennyiséget.

_l5r0742_4456511.jpg

Így Hubert-é lett a győzelem a csapattárs Nikita Mazepin és a Trident franciája, Giuliano Alesi előtt. Az ex-F1-es pilóta, Jean Alesi fia mögött két tridentes, Alessio Lorandi és Pedro Piquet kapták meg a kockás zászlót. Joey Mawson, a német F4-es bajnokság 2015-ös bajnoka első GP3-as pontjait szerezte meg a 7. pozícióban célba érve és megelőzve Callum Ilottot, aki nyolcadik helyével megszerezte a pole-t a fordított rajtrácsos sprintfutamra. Az utolsó pontokat Juan Manuel Correa (Jenzer Motorsport) és Jake Hughes (ART Grand Prix) csípték el.

A főfutam végeredménye:

gp3_2018_paul_ricard_r1.jpg

Callum Ilott a vasárnapi sprintversenyen pedig élt a pole pozíció nyújtotta lehetőségekkel és megszerezte pályafutása első győzelmét a GP3-ban. Az ART Grand Prix pilótája, aki a Forma-3-as Európa-bajnokság mezőnyéből érkezett, azonban nem csata nélkül tört előre a kockás zászlóig, ugyanis a rajtnál az első kanyarig Pedro Piquet vette át a vezetést, viszont a braziltól a brit nem sokkal később visszavette a vezetést.

_l5r8533_4455620.jpg

Viszont a háromszoros Forma-1-es világbajnok Nelson Piquet gyermeke így is bejött másodiknak és hasonlóan a harmadikként célba ért Joey Mawsonhöz, első dobogós helyezését szerezte a szériában. Az ausztrál ardenest két tridentes és két ART-os pilóta követte, Alessio Lorandi, Nikita Mazepin, Giuliano Alesi és Anthoine Hubert sorrendben. Az utolsó pontszerző helyen Leonardo Pulcini szelte át a célvonalat.

A sprintfutam végeredménye:

gp3_2018_paul_ricard_r2.jpg

A hétvégi történések után Hubert vezeti a bajnokságot 63 ponttal, amellyel 14 egységnyi az előnye Mazepinnel szemben és 21-gyel vezet Alesi előtt. A csapatbajnokságban az ART Grand Prix toronymagasan vezet a maga 158 pontjával a 82 egységet számláló Trident és a 31 pontos Campos Racing előtt.

Akárcsak a Forma-1 és a Forma-2, úgy a GP3 is a következő hétvégén, a spielbergi Red Bull Ringen folytatja az idei szezonját. Azonban egy változás már biztosan lesz a mezőnyben, mivel az MP Motorsport #23-as számú Dallara-Mecachrome-jában egy újabb versenyző fordul meg Will Palmer és Christian Lundgaard után, mégpedig Devlin DeFrancesco személyében – a 18 éves kanadai tavaly bajnok lett a spanyol F3-ban, míg az Euroformula Open Championship bajnokságot a harmadik helyen zárta, viszont a Forma-3-as Európa-bajnokságban idáig teljesített 12 futama során nem tudott kiemelkedőt produkálni a Carlinnál.

Fotó: GP3 Media

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr4314078515

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása