F1 - A HONDA ÚJÍTÁSSAL KÉSZÜL KANADÁRA, A MERCEDES MÉG VÁR

pierre_gasly_f1_grand_prix_bahrain_95139zzsr8gx.jpg

A tegnapi nap folyamán két motorgyártó – a Honda és a Mercedes – is referált a Kanadai Nagydíj hétvégéjére vonatkozó terveiről. A japánok egy fejlesztett motort adnak a Toro Rossónak, miközben a németek frissítésére minőségi okok miatt még várni kell.

A Honda már egy ideje tervezte a montreali versenyhétvégére ütemezett motorfejlesztést, amely a korábbi reménykedések szerint akár 27 lóerős javulást is hozhat, egy új belső égésű motornak köszönhetően. Ugyanakkor a japánoknak figyelniük kellett arra, hogy a motorerő fejlesztése ne menjen a megbízhatóság rovására.

„A hétvégén egy továbbfejlesztett motorral érkezünk, amelyet mindkét autóba beszerelnek. A fejlesztések elsősorban a belső égésű motort érintették, a teljesítmény javítására fókuszálva, hiszen a montreali pálya jól ismert a hosszú egyeneseiről, amelyek miatt több mint a kör 60%-át padlógázon kell teljesíteni” – nyilatkozta a motorsport.com-nak Toyoharu Tanabe, a Honda F1-es technikai igazgatója. – „A hosszú egyeneseket pedig rendre lassú kanyarok követik, ami azt jelenti, hogy jó vezethetőség ismét kulcsfontosságú, ahogyan az is, hogy a turbó gyorsan reagáljon.”

A japánok számára rendkívül fontos lehet ez a hétvége, mondhatni vízválasztó, ugyanis most kerül sor arra, hogy a Red Bull, a Toro Rosso anyacsapata megvizsgálja az erőforrást és a Renault-éhoz hasonlítja, átgondolva azt, hogy megéri-e motorpartnert váltani 2019-re. A Renault – amely nem fogadja szívesen a Red Bull hosszas hezitálását – szintén fejlesztéssel készül a kanadai futamra.

Érdekes helyzet alakult ki viszont a Mercedesnél, ugyanis a gyári és a partneri csapatok számára is újított erőforrással akartak előrukkolni ezen a hétvégén. Azonban szerdán késő este a német márka szóvivője a globális szakportálnak megerősítette, hogy változtatni kellett a terveken, ugyanis olyan minőségi problémák merültek fel, amelyek meghibásodáshoz vezethetnek.

„Reméltük, hogy a hétvégén be tudjuk mutatni a kettes számú erőforrásunkat, de egy minőségi probléma ez egy versennyel később fog csak megtörténni. Úgyhogy most valamennyi Mercedes-motoros autó az egyes számú motorral fog futni, azután majd Franciaországban megkapják az új egységet” – mondta a szóvivő.

Ez jó hír lehet a rivális Ferrari számára, ugyanis – a Hondához és a Renault-hoz hasonlóan – a legújabb fejlesztést tervezi bevetni.

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr8814029364

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása