F1 - ÍGY FEST A 2018-AS SPANYOL NAGYDÍJ RAJTRÁCSA
Forma-1 2018: Spanyol Nagydíj - Rajtrács

lewis_hamilton_spanish_f1_grand_prix_qualifying_oe-eplmsz4ux.jpg

Honnan várja a húsz versenyző a Spanyol Nagydíj indulását?

Megtörve Sebastian Vettel három futamon át tartó időmérős uralmát pályafutása során 74., idén pedig másodjára várhatja a piros lámpák kialvását az élről a Mercedes regnáló világbajnoka, Lewis Hamilton, miután a szombati időmérő edzésen mindössze pár századmásodperccel legyőzte csapattársát, Valtteri Bottast. Az Ezüst Nyilakat a második sorban a Ferrarik, a harmadik a Red Bullok követik, míg az első 10 helyezett végén a két Haas-Ferrari fogja szendvicsbe a hazai versenyükre készülő pilótákat, a Q3-ban idén először felbukkanó Fernando Alonsót és Carlos Sainz-ot.

A mezőny második felében Charles Leclerc zsinórban másodjára gördülhetett pályára az időmérő edzés második szakaszában és ezúttal is 14. lett a Sauber-Ferrarival, miközben Nico Hülkenberg Renault-ja idén először nem bukkant fel a Q3-ban, de annyira, hogy még a Q1-ben búcsúzott a német – bár kétségtelen, hogy mechanikai gondok hátráltatták a munkáját.

Ezúttal pedig mindössze egy rajtbüntetés változtatott a rajtrácson: Sergey Sirotkin baleset okozásáért még a bakui versenyről hozott magával egy 3 rajthelyes büntetést, amellyel csapattársa, Lance Stroll mögé, a 19. helyre esik vissza a rajtrácson.

Mint az ismeretes, Brendon Hartley tegnap nem tudott részt venni az időmérőn a harmadik szabadedzésen elszenvedett balesetét követően – s noha a stewardoktól megkapta az engedélyt a rajthoz állásra, értelemszerűen azt a 20. rajtkockában teheti meg. A Toro Rosso szerelői egyébként a karosszériát meg tudták menteni, de új sebességváltóra volt szükség, valamint minden motorkomponensből (belsőégésű motor, MGU-H, MGU-K, turbófeltöltő, vezérlőelektronika, energiatároló) új egységet kellett beszerelni. Ezzel a teljes körű cserével viszont Hartley abszolút veszélyzónába került, ugyanis néhány komponensből felhasználta a büntetlenül felhasználható keretét. Így, amikor a Honda majd előrukkol az első komolyabb fejlesztési csomagjával, a kétszeres endurance-világbajnok biztosan rajtbüntetést fog kapni – az első motorkomponens beszerelése 10, a második pedig 5 rajthelyes hátrasorolást von maga után.

A 66 körös Spanyol Nagydíj nemsokára, közép-európai idő szerint 15 óra 10 perckor rajtol el, a futamot élőben közvetíti az M4 Sport.

A Spanyol Nagydíj rajtrácsa:

f1_2018_esp_sg.jpg

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3113915502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása