WTCR - A SZABADKÁRTYÁS TAVALYI DTM-BAJNOK URALTA A SZABADEDZÉSEKET A ZÖLD POKOLBAN
WTCR 2018: Nordschleife - 1-2. szabadedzés

03718004_fgo4002.jpg

René Rast, a Német Túraautó Bajnokság tavalyi győztese – a változékony körülmények ellenére – az élen zárta az első és a második tréninget is az Audi Sport Leopard Lukoil Team által csatasorba állított Audival.

Magyar idő szerint csütörtök délelőtt kezdetét vette a Túraautó Világkupa (WTCR) idei harmadik versenyhétvégéje, amelyet a Nürburgring Nordschleifén rendeznek meg. Az első 40 perces szabadedzés a nem kevesebb mint 25 kilométeres pályán René Rast elsőségét hozta: a DTM 2017-es bajnoka 9:29.163-as köridővel majdnem két másodpercet adott a Sébastien Loeb Racing brit pilótájának, Rob Huff-nak.

„Nagyon csúszós volt a pálya” – nyilatkozta Rast az FP1 után. – „Nyilvánvalóan ez az első alkalmam ebben az autóban a Nordschleifén, és slick gumikon voltam, ami miatt majdnem eldobtam a gépet kétszer vagy háromszor. Nagyon kemény és nehéz a helyzet, ráadásul úgy gondolom, hogy az eső nem fog alább hagyni, így a nap hátralévő részében a vizes gumikon kell majd futnunk, még ha nem is teljes mértékben nedves az aszfaltcsík.”

Ugyanakkor a német pilótát élvezettel tölti el az első WTCR-es kalandja: „Nagyszerű dolog ebben a szériában lenni néhány igazi túraautós legenda és számos fiatal tehetség mellett. Jó megtapasztalni, milyen másféle környezetben versenyezni.”

A harmadik helyen Huff csapattársa, Mehdi Bennani végzett megelőzve Jean-Karl Vernay-t, a legjobb CUPRA-s versenyzőként zárt Pepe Oriolát, a négyszeres világbajnok Yvan Mullert és a forduló másik szabadkártyás pilótáját, a KCMG-Hondát terelgető Kris Richardot. A svájci származású és németajkú ETCC-bajnokot John Filippi követte, míg az első tíz sorrendjét a Mulsanne-Alfa pilótái, Fabrizio Giovanardi és Gianni Morbidelli tették teljessé.

Ahogyan az látható, a pálya hosszából adódóan a versenyzők a 40 perc során is csupán 2-3 kört tudtak megtenni és a pilóták között különbségek is meglehetősen nagyok.

Ami a magyarokat illeti, Michelisz Norbi a 60 kilós pluszsúllyal megpakolt Hyundaijal a 15. legjobb időt futotta meg, míg a Zengő Motorsport versenyzői közül Nagy Norbi több mint kétperces hátránnyal a 24. lett, Szabó Zsolt a 46-os kanyarban, a Hohe Acht-ban összetörte a magyar csapat CUPRA-ját.

@sz_zsolt66 pilótánk jól van, a versenyautót pedig a szerelőink kezelés alá vették! Hajrá MAGYAROK!�� Hajrá Zengő Motorsport!� #racing #raceweekend #racefanatic #touringcar #wtcr #seat #cupra #youngtalent #iloveracing #tyres #yokohama #zengo #zengofanatic #amazingcars #fastcar #MOL #germanyraceweek #track #nurburgring

88 Likes, 2 Comments - Zengő Motorsport (@zengomotorsportofficial) on Instagram: "@sz_zsolt66 pilótánk jól van, a versenyautót pedig a szerelőink kezelés alá vették! Hajrá..."

Szabón kívül még a skót Gordon Sheddennek voltak problémái, miután már a kivezető körén megforgott az Audival, amely a Hatzenbach-kanyarban meg is sérült.

Rastnak pedig igaza volt, ugyanis a második edzésén sem fordult kedvezőbbre az időjárás – a német audis azonban annak ellenére megfutotta a leggyorsabb időt ismételten, egy 10:19.761-es körrel, még ha az lassabbnak is bizonyult 50 másodperccel az FP1-es idejénél. 219 ezredmásodperccel volt lassabb nála az Yvan Muller Racing pilótája, a tavalyi világbajnok Thed Björk, a képzeletbeli dobogó pedig Vernay-jel lett teljes.

Michelisz Norbert a BRC Racing Team Hyundaijával az ötödik lett az All-Inkl.com Münnich Motorsport versenyzője, Yann Ehrlacher mögött. A magyar mögött nem kis meglepetésre a DG Sport Compétition egyik Peugeot-ja zárt, a volánnál Mat’o Homolával, akit az eredménylistán Huff és a Boutsen-Ginion Racing Hondájával Tom Coronel követtek. A TOP-10-be még a Comtoyou-Audival Frédéric Vervisch, illetve Morbidelli fért be.

Nagy Norbert Muller és Bennani között végzett, a 21. leggyorsabb időt megfutva a Zengő-CUPRA-val. Szabó Zsolt Dávid viszont nem tudott pályára gördülni, ugyanis a magyar csapat szerelői még dolgoztak az autóján az első edzésen történt balesetet követően.

Az első időmérő edzést 15 óra 30 perctől fogják megrendezni, az első futamot pedig 255 percre rá bonyolítják majd le.

Az első szabadedzés végeredménye:

wtcr_2018_ger_fp1.jpg

A második szabadedzés végeredménye:

wtcr_2018_ger_fp2.jpg

Fotó: Florent Gooden / DPPI (FIA WTCR Media)

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr5913904324

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása