F1 - ÚJABB SZIGORÍTÁSOKAT VEZET BE AZ FIA

sebastian_vettel_f1_grand_prix_china_7xzjscvfcqhx.jpg

Az FIA újabb szigorításokat vezet be, hogy megakadályozzák a trükkös motormódokat, amik segítik a kipufogógázok hátsó szárnyakra áramoltatását.

A szezon előtt a Renault F1-es csapata került a rivaldafénybe a befújt hátsó szárnyakkal és vélhetően a Ferrari is ezen a területen kezdett el dolgozni, valószínűleg ehhez kapcsolódik Vettel kormányán az a titokzatos harmadik kar. A Nemzetközi Automobil Szövetség most Baku előtt lépett egyet és pontosan meghatározta, mit lehet és mit nem.

Az elég nyilvánvaló, hogy a felügyelő testületnél semmilyen trükköt nem tolerálnak a motormódokat és az olyan okos rendszereket illetően, amelyek kikerülik a turbókompresszort és a turbinát és a gázokat közvetlenül a kipufogócsőbe juttatja.

„Emiatt szeretnénk minden egyes csapat esetében esetről esetre megvizsgálni a motormódokat, majd a szükséges kéréseket eljuttatjuk a csapatoknak, hogy azok az elfogadható limiten belül maradhassanak” – mondta Nicolas Tombazis, az FIA együléses technikai ügyeiért felelős embere.

A 2014-es szezonra oldották meg azt a problémát, amit a csapatok az azt megelőz években tökélyre fejlesztettek, mégpedig a befújt diffúzort, ami hatalmas aerodinamikai előnyt jelentett. A 2014-es szabályok teljes mértékben el akarták tüntetni ezt a jelenséget.

A csapatok nem adták fel ezt a területet és a 2017-es szabályváltozások követően a hátsó szárnyak lejjebb kerültek, így a kipufogógázokat ismét hatékonyan tudják felhasználni, még ha nem is olyan mértékben, mint az évtized elején.

„Minden csapatnak megvan a joga arra, hogy olyan autót építsen, természetesen a szabályosság keretein belül, ami a leggyorsabb teljesítményt biztosítja számukra. Ha szabályos, akkor el fogjuk fogadni” – hintette el Tombazis.

A 2019-es szabályokat úgy szeretnék összeállítani, hogy találnak egy fix pozíciót a kipufogónak, aminek következtében nem lehet aerodinamikai előnyre szert tenni a kipufogógázokkal, így a motormódok ellenőrzésére sem lenne szükség.

Fotó: Zimbio

Írta: Lombárszki Csaba

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6413868112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása