A második után a harmadik edzést is az élen zárta a Jégember.
Kimi Räikkönen egyedüliként 1:29-es kört (1:29.868) futva zárt a harmadik szabadedzést az élen, több mint fél másodpercet adva a Ferrarival a Red Bull Racing versenyzőinek, Max Verstappennek és Daniel Ricciardónak - előbbi kettő között egyébként volt egy nézeteltérés a célegyenes végén, amikor a finn világbajnok jött ki a boxból, de szerencsére el tudták kerülni az ütközést.
A két Mercedes az öthelyes rajtbüntetéssel sújtott Lewis Hamiltonnal és Valtteri Bottasszal mindeközben csak a negyedik és a hatodik helyet szerezték meg, közrefogva Sebastian Vettelt, akinek az elemekkel is meg kellett küzdenie az utolsó, 60 perces gyakorláson: amikor keményebben ráment egy rázókőre ugyanis, megtört a jobboldali bargeboard-ja, amely ezután elkezdett lifegni, így a németnek vissza kellett mennie a depóba.
A TOP-10 a két Renault-pilótával, Nico Hülkenberggel és Carlos Sainz-cal, a Toro Rosso-Hondával továbbra is brillírozó Pierre Gasly-val, valamint a McLaren spanyoljával, Fernando Alonsóval egészült ki.
Az időmérő edzés 17 órakor kezdődik, és élőben közvetíti az M4 Sport.
A harmadik szabadedzés végeredménye:
Fotó: Zimbio
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal