FE - LYNN RAJTBÜNTETÉST KAPOTT MEXIKÓRA

2018020222295054i0531.jpg

Ki kellett cserélni a sebességváltót a brit DS Virgin-pilóta autójában, aki emiatt a szombati futamnak jelentős hátrányból vághat neki.

Alex Lynn számára nem alakult a legjobban az előző, chilei verseny, ugyanis a verseny második felében ki kellett, hogy álljon a sebességváltó meghibásodása miatt, pedig ott volt a hetedik helyen, egy pozícióval a bajnoki címre esélyes csapattársa, Sam Bird mögött. Ennek következtében a DS Virgin Racing brit versenyzőjének új sebességváltóra van szükséges a szombati nap folyamán megrendezésre kerülő mexikói ePrix-re, azonban ez 10 rajthelyes büntetést von maga után.

"Egy kis visszalépéssel megyek Mexikóba, mert legutóbb a chilei fővárosban, Santiagóban elromlott a sebességváltóm, ami miatt nyilvánvalóan kell egy új darab, de ez számomra egy 10 rajthelyes hátrasorolást fog jelenteni" - írta Lynn a DS Virgin versenyelőzetesében. "A terv pedig az, hogy valami olyat tegyünk, ami eltérőnek minősül. A stratégiát illetően muszáj lesz merésznek lennünk, amely reményeink szerint kifizetődő lesz."

Egyébként a 24 éves versenyző Formula-E-karrierje egyáltalán nem indult rosszul. Sőt, amikor tavaly, New York-ban José Maria Lopezt helyettesítette a csapatnál, kapásból pole-t szerzett, a mostani szezont meg három pontszerzéssel indította - de mindennek ellenére csak a 14. helyen áll az összetettben.

Lynn mellett az Audi Sport Abt Schaeffler brazil címvédője, Lucas di Grassi is kapott egy 10 rajthelyes hátrasorolást, csak ő az áramátalakító cseréje miatt. Az, ami idén az Audinál és Di Grassival történik, lassan tökéletesen beleillik egy tragikomédiába, hiszen eltelt négy verseny már a tizenkettőből, de a brazil idáig még nem tudott pontot sem szerezni az autó sorozatos megbízhatatlansági problémái miatt.

Végül pedig vessünk egy pillantást az előttünk álló Mexikói ePrix menetrendjére:

  • 2018. március 3., szombat - 15:00-15:45: Első szabadedzés
  • 2018. március 3., szombat - 17:30-18:00: Második szabadedzés
  • 2018. március 3., szombat - 19:00-20:00: Időmérő edzés
  • 2018. március 3., szombat - 23:00-00:00: Verseny

A korábbiakkal ellentétben az Eurosport 1 ezúttal az időmérő edzést is élőben fogja közvetíteni a verseny mellett. A szabadedzéseket meg a Formula-E hivatalos platformjain (például: Facebook-oldal, YouTube-csatorna) tudjuk figyelemmel kísérni.

Fotó: Zak Mauger/LAT/Formula E

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr1313709230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása