Hétfőn reggel, szűk egy órával a 2018-as előszezon rajtja előtt a Force India és a Toro Rosso is lerántotta a leplet az idei versenygépéről.
Megérkezett a Force India 2018-as autója
Először a Sahara Force India csapata mutatta be az autóját, a VJM11-est. Miután a silverstone-i istálló tavalyi autója kiemelkedően jó volt, így aerodinamikailag nem volt túl sok teendője a mérnököknek. Ahogyan az látható a képeken, a versenygép dizájnja sem változott igazán, csak annyiban, hogy a pink szín még nagyobb hangsúlyt kapott az autón, ugyanis a gárda és az osztrák víztechnológiai vállalat, a BWT közötti, tavaly kezdődött együttműködés 2018-ban is folytatódik.
Az indiai-brit alakulatnál a pilótafelállás sem változott a tél folyamán, amelyet az idei szezonban is Sergio Pérez és Esteban Ocon kettőse fog alkotni. Érdekesség, hogy az eredeti tervek alapján az első teszthéten csupán egy-egy tesztnapot kaptak volna mindketten, mivel az első napra a fejlesztőpilóta Nikita Mazepin, a negyedikre pedig Nicholas Latifi, a Force India harmadik számú versenyzője lett beosztva. Azonban kiderült, hogy a kanadai egy súlyos fertőzés áldozata lett, amely miatt kórházba is szállították, és egészen biztos, hogy nem jön helyre csütörtökig, így valószínűleg módosulni fog a tesztfelállás a csapatnál.

Egyelőre pedig nem változott meg a Force India csapatneve, de Otmar Szafnauer, a csapat ügyvezetője a motorsport.com-nak lenyilatkozta, hogy még valószínűleg a melbourne-i szezonnyitó előtt sor fog kerülni rá: "Nagy a valószínűsége annak, hogy még az első verseny előtt meg fog történni a névváltoztatás. Még dolgozunk az ügyön, és egyelőre nem alakult ki a végleges döntés ennek kapcsán. De továbbra is azt mondjuk, hogy nevet fogunk váltani. A határidő azonban egyre csak közeledik, és ahogy közeledünk ehhez, annál keményebben dolgozunk, hogy biztosan végbemehessen a változás."
Még a tavalyi év folyamán volt egy kísérlete arra a Force Indiának, hogy "Force One"-ra változtassa a nevét, ám ezt a Forma-1 tulajdonosai "leszavazták", mivel túlságosan összetéveszthető a "Formula One" névvel. A csapatnak az a célja ezzel a projekttel, hogy egy nemzetközibb név alatt üzemelhessenek, ezáltal vonzóbbá válva a szponzorok számára. Szafnauer állításait, miszerint továbbra is dolgoznak az ügyön, az bizonyítja, hogy a csapatruházaton és -felszerelésen egyelőre korlátozott mértékben van rajta bármiféle csapatlogó.
Emellett a Force India azt is kijelentette, hogy nem fontolgatják a csapat eladásának lehetőségét, reagálva azokra, a múlt hét folyamán felrepült hírekre, miszerint egy brit energiaitalos cég, a Rich Energy 200 millió angol fontot fizetne a Forma-1-es istálló átvételéért.
A Force India egy videót is feltöltött a VJM11-es bemutatásáról:
Hivatalosan is lehullt a lepel az STR13-as Toro Rossóról
A Toro Rosso bemutatója -, amely percekkel később került megrendezésre, mint a Force Indiáé - nem okozott igazán nagy meglepetéseket, hogy a faenzaiak autójáról még a múlt hét közepén kiszivárgott egy fotó, ahogy Brendon Hartley köröz vele a misanói versenypályán egy forgatási nap keretein belül.

Noha kívülről - már ami a festést illeti - ugyanúgy néz ki az STR13-as, mint az elődje, azonban belül teljesen más. Már csak amiatt is, mert az idei évtől a Renault helyett a Honda szállítja az erőforrásokat a Red Bull testvércsapatának.
Az új autót a gyakorlások folyamán csak a csapat főállású pilótái, Pierre Gasly, valamint Brendon Hartley fogják vezetni.
Bemutatta a végleges 2018-as festését a Red Bull
Tartotta a szavát a Red Bull, s eléget téve mindannak, amiről az autóbemutató alkalmával értesültünk, megváltozott a csapat RB14-es kódnevű autójának a színvilága. A terepmintás kéket a mondhatni jól megszokott matt kék - piros - sárga kombináció váltotta, amely inkább hajaz a csapat első, 2005-ös autójának, az RB1-esnek a dizájnjára.
Az autót a barcelonai gyakorlások során Daniel Ricciardo és Max Verstappen, az energiaitalos gárda 2018-as pilótái fogják vezetni.
Fotó: Sahara Force India F1 Team, Sutton Images, Scuderia Toro Rosso, Red Bull Racing
Írta: Kováts Olivér
Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal